A Rádió Bézs elsősorban a Nőkért szól. Éppen ezért a férfiak is hallgatják. A felnőtt, érett, érző és gondolkodó nőkért. Aki a Bézst hallgatja, igényes, szép zenére és higgadt, okos szóra számíthat. A Rádió Bézs online rádió, napi 24 órában szól! A Rádió BÉZS a finom lágy hangok vonala! Sok szép muzsika, értelmes emberek! Higgadt és mégis szenvedélyes  >>>

Rádióbézs

Salamon András

LUMIERE HANGOK
Salamon András filmes-mozis műsora

Évtizedek óta nem volt olyan izgalmas és fontos a magyar film, mint jelenleg. De nem csak a magyar filmművészet; a világ filmipara, a nemzetközi filmek világa, s mindaz, ami a MOZI körül történik, az most még kiszámíthatatlan, titokzatos, de reménykeltő dimenziókat- és perspektívákat nyit meg előttünk.

Rengeteg mindent kell megbeszélnünk ebben a műsorban. A magyar film múltját, jelenét, jövőjét. A magyarországi filmipar kilátásait. A magyar film második aranykorát. A szakember hiányt, a filmoktatást. Beszélnünk kell azokról a változásokról, amik jelenleg, ennek a műsornak az indulásakor zajlanak és e percben is még ismeretlenek, de nagyon izgalmasak.

Filmművészet, vagy filmipar? Merre megy a világ?
Merre felé megy a magyar film útja?
Miért költözött Hollywood Budapestre?
Mi lesz a magyar film legnagyobb alakjaival? Hogy élnek, min dolgoznak?
Mi lesz a Vajna-rendszer után?
Mi történik a fiatal filmesekkel? Van-e élet a Netflix után a moziban is?

Ezekről, s még ezerféle kérdésről fogom faggatni a kollégáimat, barátaimat; a magyar- és a magyarországon készülő nemzetközi filmek alkotóit, munkatársait. Szakembereket, művészeket, színészeket, producereket.

SALAMON ANDRÁS

Egy véletlen miatt hat éves koromtól élek a filmkészítés világában. Emiatt sosem kellett gondolkodnom, ha gyerekkoromban megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek. Operatőr! – vágtam rá azonnal. De mégsem lettem az. Voltam gyerekszínész, zenész, író, rendező, tanár, rádiós, iskola alapító.

Sok filmet csináltam, és néhányat ezek közül még mindig kedvelek. Forgattam a világban sokfelé: Tokyo, Las Vegas, Bombay, Peru, Salgótarján, Hős utca, Nyócker. Forgattam a brit kiránynőről és gyerekkurvákról, bűnözőkről és művészekről, koldusokról és milliárdosokról. Filmeket és sorozatokat készítettem majdnem minden műfajban.

A Roma Filmiskola kitalálása volt a doktori témám; ezt ma is fontosnak érzem. Tanítok a legfontosabb filmiskolákban, egyetemeken. Épp a múlt héten habilitáltam az SZFE-n. És közben edzésre járok Öcsi bácsihoz, Kótai Misihez.

Muzsikáltam az URH és az Európa Kiadó zenekarokban, most pedig új zenekart szervezek éppen. Néhányan létrehoztuk az első magyar filmszínész iskolát, most pedig – a Bézs Rádiótól két lépésre -  megalapítottuk a Lumiere Filmiskolát, ahol két év alatt több, mint 100 diák tanulta meg a mesterséget.

Tavaly az új filmtervemmel jártam Cannes-ban, most lázasan dolgozom ezen: reménykedem, és készülődök.

• Lumiere "hangok" - Salamon András • Péntek 16:00-17:00 •

2020-01-17 16  óra A mai adásban megismételjük a Gesztesi Károly emlékére készült múlt heti adásunkat.

( A 2020.01.10-i adás ismétlése )

2020-01-10 16  óra A Lumiere hangok mai adását teljes egészében Gesztesi Károly színművész emlékének szenteljük.

2020-01-03 16  óra A Lumiere hangok új évi első adásában egy új sorozatot indítunk el, amikor filmtörténeteket - forgatókönyveket, vagy filmnovellákat - olvasunk fel, kicsit a rádiójáték és a felolvasószínház hagyományaiból is építkezve. Ha egy-egy történet hossza átlépi az adás kereteit, akkor folytatása következik a jövő héten. A sorozatban olyan történeteket fognak hallani, amelyekből már elkészült a film, de olyanokat is, amelyek még előkészületi fázisban vannak.

Elsőként, vállalva ennek a kísérletnek minden kockázatát, saját írásomat olvasom fel, melynek címe: BOLDOGSÁGOM RÖVID TÖRTÉNETE.

2019-12-27 16  óra A Lumiere hangok mai adásában portré beszélgetést hallhatnak Thomas Javor magyar származású, Los Angelesben és Budapesten élő fotóssal, aki a filmművészet iránti szeretetét nem Hollywoodban, hanem Budapesten váltotta valóra, amikor filmiskolát alapított és ezzel megteremtette a lehetőségét, hogy sok magyar diák kerüljön közel az amerikai filmiparhoz. Szó lesz még a hetvenes évek Budapestjéről, a los angelesi magyar maffiáról, az emigráció lelki- és egzisztenciális okairól, miközben Led Zeppelin számok szólnak.

2019-12-20 16  óra A mai adásban Tóth Barnabással beszélgetek, akinek az "Akik maradtak" című filmje Oscar-közelbe került. Remélem, a hallgatók is érdekesnek találják ennek a fiatalembernek az egészen különös alkotói életét, amelyet gyerekszínszként kezdett, majd filmrendező, producer, forgatókönyvíró lett. Nekem személyesen is sokat jelent a mai beszélgetés, hiszen Barna a tanítványom volt, most pedig a tanár kollégám, akinek nagyon drukkolok, immáron másodszor, hiszen tavaly a "Susotázs" című rövidfilmje volt az Oscar short list-en.

2019-12-13 16  óra A mai adásban Ónodi Eszterrel szakmázunk. Mert ez most nem egy portré beszélgetés, hanem valami egészen más. Amikor egy színész és egy filmrendező a szakmájukat érintő, és remélhetőleg a közönséget érdeklő aktuális filmszakmai ügyeket tárgyalják meg.

Merrefelé változik a filmipar?
Milyen irányba viszi a mozikultúra fejlődését a sorozatok megjelenése és fokozódó dominanciája?
Milyen szakmai tapasztalatokkal járt az Aranyélet forgatása?
Mit jelent egy ilyen munka a színészi fejlődés szempontjából?

( A 2019.11.08-i adás ismétlése )

2019-12-06 16  óra A mai adásban filmeket ajánlok Tisztelt Hallgatóimnak, mégpedig a világ minden tájáról. A sort a legutóbbi cannes-i Arany Pálma-díjas ÉLŐSKÖDŐK cím koreai filmmel kezdjük, mely a forgatókönyvi meglepetések, váratlan fordulatok filmje, miközben egy észveszejtő stílus bravúrt látunk, kitűnő színszekkel. Szerény véleményem szerint az évtized filmjéről van szó.

Örömmel hívom fel a figyelmet két egykori növendékem új filmjére is: a SEVELED című "romkom" Orosz Dénes és Fillenz Ádám filmje, Mészáros Béla, Tenki Réka, Básti Juli főszereplésével. Semmiképp ne hagyják ki!

Ugyancsak beszélni fogok Scorsese: AZ ÍR című, minden szemponból rendhagyó filmről, melyet feltétlenül nézzenek meg akkor is, ha ez egészen biztosan nem a legjobb filmje Marty-nak.

2019-11-29 16  óra A mai adás vendége Zelki János az egyik legsokoldalúbb média- és film munkás: szerkesztő, forgatókönyvíró, rendező, műsorvezető,költő, aki rengeteget fotózik is. Az egykori Magyar Rádió Irodalmi Szerkesztőségén kezdte a pályáját, s innen igazolt át a dokumentumfilmek világába. Művei között megtalálható a Koldusgyerekek, vagy a Huttyán című film épp úgy, mint a Gálvölgyi Show, vagy az Auschwitz-Birkenau-ról szóló dokumentumfilm is.

2019-11-22 16  óra A "Lumiere hangok" mai adásában kénytelen vagyok egy fájdalmas és minden szempontból megrendítő, aktuális témával foglalkozni, melyet meg sem kell neveznem, Önök akkor is tudják, miről fogunk beszélgetni, ha csak neveket mondok: Roman Polanski, Harvey Weinstein, Bernardo Bertolucci, Alfred Hitchcock, Werner Herzog, Kerényi Miklós Gábor, Marton László, Gothár Péter

2019-11-15 16  óra Rendhagyó műsorral jelentkezik a Lumiere Hangok mai adása, melyben a műsorvezető betekintést nyújt a filmszakma legérdekesebb folyamataiba;

a filmterv fejlesztési iparágtól a forgalmazásig, a fesztiválok világától a hazánkban készülő sokszáz millió dolláros hollywoodi filmekig, valamint szóbakerül a magyar filmgyártás- és filmfinanszírozás történetének legújabb, s egyelőre még homályos kimenetelű változásai is.

2019-11-08 16  óra A mai adásban Ónodi Eszterrel szakmázunk. Mert ez most nem egy portré beszélgetés, hanem valami egészen más. Amikor egy színész és egy filmrendező a szakmájukat érintő, és remélhetőleg a közönséget érdeklő aktuális filmszakmai ügyeket tárgyalják meg.

Merrefelé változik a filmipar?
Milyen irányba viszi a mozikultúra fejlődését a sorozatok megjelenése és fokozódó dominanciája?
Milyen szakmai tapasztalatokkal járt az Aranyélet forgatása?
Mit jelent egy ilyen munka a színészi fejlődés szempontjából?

2019-11-01 16  óra A mai adást azok emlékének szenteljük, akik a filmszakma halottai közül talán a legnagyobb hatással voltak vendégemre, Kornis Mihály íróra és rám. Sajnos több adást is megtöltene, ha a magyar film legnagyobb veszteségeire akár csak egy-egy mondattal emlékeznénk, ezúttal azonban csak néhányukat tudjuk felidézni a műsorban:

Simó Sándor, Fehér György, Herskó János, Ember Judit, Xantus János, Jancsó Miklós, Makk Károly

Nem akartunk szomorú műsort csinálni. Fontos emberi pillanataikra és a filmjeikre emlékezünk.

2019-10-25 16  óra A Lumiere hangok című filmes-mozis műsorom második adásában kedves barátom, kollégám, Kerekes Vica művésznő lesz a vendégem.
Ma is a szakmánkat érintő, - és remélem, a nézőket is érdeklő - legfontosabb kérdésekről lesz szó. Megpróbáljuk Vica szemén keresztül, az ő tapasztalatai alapján bemutatni azt a világot, amit a film, a mozi szenvedélye tart életben már több, mint 100 éve.

2019-10-18 16  óra "Egy semmiséget mondj még nekem
azután bármi lehet, legyen!
Egy semmiséget mondj még nekem
és jöhet bármi, lehet, legyen."

Ugye Önök is hallják a dallamot, ahogy Udvaros Dorottya és Kulka János énekli Bereményi Géza szövegét? De ha ránéznek ezekre a sorokra:

"Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk
Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?
Itt van a város, vagyunk lakói
Maradunk itt, neve is van: Budapest ."

- ugye Önöknek is azonnal beugrik a kép, ahogy Cseh Tamás hunyorogva, egy kis félmosollyal énekel.

Hogyan keletkeztek ezek a dalszövegek?
Milyen élmények alapján írta a Megáll az idő forgatókönyvét?
Milyen volt a ’60-as évek Budapestje?
Hogyan lehet megtanulni a forgatókönyvírás mesterségét?
Hogyan válik valaki minden idők egyik legtermékenyebb, legsokodalúbb alkotójává?

Ezekről és még sokminden másról; személyes élményekről, titkokról, soha el nem mondott emlékekről beszélgetek Bereményi Géza Kossuth-díjas íróval, forgatókönyvíróval, filmrendezővel, dalszöveg íróval.

 

Kovalik Márta díj

(Kovács Hédi)

Rádió Bézs? Ismered? Biztosan, de ha mégsem, akkor keresd és hallgasd! Valós értékek internetes „frekvenciája”. 
"Vele" voltam egy különleges eseményen.
A Rádió Bézs jóvoltából ismét átadták a Kovalik Márta vándordíjat, idén nem más, mint Vekerdy Tamás kapta meg.

Ugye ismerős a név? A neves pszichológus, a hazai Waldorf óvoda és iskola megteremtője, a Waldorf tanárképzés megszervezője, többek között.
Az ő mondata például, hogy:
„Őrület, hogy a gyerek minden percét be kell osztani. Edzés, úszás, tánc, angol, mulatság, ezeken majd lefoglalkoztatják azt az idegesítő gyereket. Ahelyett, hogy hagynák otthon bambulni, merengeni, magában eljátszani, a kádban, vagy inkább az udvaron egyik kisvödörből a másikba önteni a vizet. Nincs sarazás, nincs homokozás. Játszóház van. Marhaság. Kevés elemű, egyszerű élet kell a gyereknek, attól nyugszik meg.”

Ki volt Kovalik Márta, a díj névadója? Legendás szerkesztő. Hegyi Imre és ő jegyezte a Húszas Studiót. A tényfeltáró dokumentum-műsoraikért Pulitzer díjjal, tolerancia díjakkal, Prix Italia és Prix Japon elismerésekkel jutalmazta őket a szakma.

A díj születésének gondolata a Bézs rádió alapítójának, főszerkesztőjének, Fodor Jánosnak, és egy Amerikában élő magyar családnak a Szaday családnak köszönhető. A különös ívelésű és formájú díjat Formanek Zsuzsa üvegtervező iparművész és Bedécs Kristóf ötvösművész tervezte és alkotta.

A díjátadás helye a pocsék idő ellenére is imádnivalóan sajátos hangulatú Graphisoft Park, és benne a Kör étterem volt. A tavalyi díjazott Bojár Gábor adta át Vekerdy Tamásnak a vándordíjat.

Azután műsor következett és  muszáj elmesélnem, ki mindenkit hallottunk vagy láttunk ezen a rövid kis koncerten.

 >>>

Kis könnyed újévi

 
jókívánságok következnek. Nem azért, mert kötelező, egyébként kötelező. De ez mit sem von
le értékükből. Meg vagyok győződve róla, hogy ilyenkor mindig és mindenkinek, a
legádázabb embernek is szívből jön. Az utóbbiak esetében „legfeljebb” az a gond, hogy az ő
jókívánságaik másoknak esetleg nem olyan jók. Valljuk be, kicsit – talán nem is olyan kicsit –
magunknak kívánunk. Meg a szeretteinknek. Esetleg az emberiségnek. A köztes mező nagyon
tágas.
A magam részéről sokat tettem azért, hogy jó legyen az új év. És ezt megosztom önökkel,
mert meg vagyok győződve róla, hogy ez vagy az ilyen másoknak is jó. Kezdem a
legkockázatosabbal, egy – nevezzük így – babonával. Kockázatos, mert nem mindenki hisz
benne, nem mindenki ebben hisz. Én speciel ragaszkodom hozzá, hogy az új évnek üres
szennyestartóval és már nem teregetett tiszta ruhával kell nekimenni. Megjegyzem, hogy nem
könnyű logisztikai feladat, időben kell hozzá látni, és nem mindig sikerül úgy, hogy az ember
megússza a kézi mosást, továbbá némi családi morgolódást. Igen, ez az én mániám és
betartom.
Azt is szeretem, hogy újévkor lencsét eszem, eszünk. Ez már jóval népszerűbb szokás, pénz,
szépség, miegyéb lehet belőle. Nem biztos, hogy lesz, de ezen ne múljék. Amúgy pedig a
lencse jó és egészséges, a hozzám tartozó remekül készíti. Ezzel is tettünk valamit a jó űgy
érdekében. Nem túl fáradságos, viszont élvezetes, és ha még egy nagyobb összeg vagy
előnyösebb arcél is párosul hozzá, jól jártunk.
Nem biztos, hogy mindenki szereti a tervezést, de én igen. Szerintem mindent lehet és
érdemes tervezni, akkor is, ha nehéz feladat előtt állunk. Nem dicsekvésből mondom, de az én
naptáram, már olyan, mint egy közepes operaénekesé. És ez jó. Ez is munka persze. A
naptárról időben kell gondoskodni. Szintén kellemes munka: megtalálni azt a típust, amit már
réges régen használok, vagy ellenkezőleg, felfedezni egy szép, praktikus fajtát. Tavaly például
találtam egy könnyű, közepes méretűt, amely napi, heti és havi bontást is tartalmazott –
hátránya csak az, hogy ezt a típust soha többé nem kaptam. Az új naptár kitöltése is munka:
kötelezettségek, rutinok, színházi előadások és koncertek bejegyzése, átvezetése. Már ha
valaki ezekről jó előre gondoskodik. Ami szintén kellemes biztosítéka egy boldog új évnek.
Kifejezetten jó, ha utazásainkat – a nyaralást és a telelést – is időben megtervezhetjük. Ha
hiszik, ha nem, még egy nem annyira örvendetes, ám szükséges, mondjuk, egészségügyi
beavatkozást is előnyösebb időzíteni, mint nem.
Mindent persze nem lehet. Kell és marad is hely a váratlanságoknak, jónak, rossznak
egyaránt. Ilyenkor kell támaszkodni a jókívánságokra, a többiekére, mindnyájunkéra. És
részemről semmi fogadalom, próbálkozzanak, ha akarnak, de figyelmeztetek: jó, ha 10
százalékukat sikerül tartani.
A lehető legjobb kívánságaimat küldöm önöknek. Különben már előzetesen is jól mutat ez a húszhúsz. Váltsuk be!
 
Faragó Judit
 >>>

Partnereink:

VDSZ jooble myonlineradio wildom

2018. szeptember 16.

Adatforgalmi díj nélkül

Ezentúl még kevesebb lehetősége van, hogy azt mondja: ismerem a nevét, hallottam, hogy érdekesek a műsorai, de nem tudom hol és hogyan hallgathatom. A technika egyre több eszközével segítjük, hogy bárhol, bármikor hallgathassa online adásunkat. Nem kell a számítógép előtt ülnie és online rádiókészülék sem szükséges hozzá, csak vegye elő „élettársát” azaz mobiltelefonját és máris megszólal a Rádió Bézs. Androidosoknak van  Play Store-ból letölthető applikáció, és az Iphone tulajdonosoknak természetesen az App Store-ban is ott az alkalmazás. Vagy elég az oldalunkon látható QR kódot beolvasni, máris szól az adás.

Aki pedig mégis internet rádióján szeretne hallgatni minket, itt keresse:
Rádió Bézs 
http://195.210.29.82:8001/bezs 
Rádió Bézs 2 
http://195.210.29.82:8002/bezs2

Vodafonos hallgatóinknak különösen jó hírünk van: nekik ezen túl az adatfogyasztás miatt nem kell aggódniuk. Ha havi 1000 forintért Music Passt vásárolnak, adatforgalmi díj nélkül akár 24 órán keresztül szólhat telefonjukon a Rádió Bézs. A szolgáltatást az oldalunkról a Bézs hírek rovatban található linkkel akár közvetlenül is megrendelhetik.

De azért ha megszólal a telefon, ne felejtsék el felvenni!

 >>>
Élő
adás

Élő
adás Bézs 2


Támogass!

Támogassa a Rádió Bézst!

A Rádió Bézs adásait mindenki ingyen hallgatja, de nem ingyen készül.

Három esztendeje erőnkön felül teljesítünk, hogy szólhassunk önökhöz, önökért. Arra kérjük önt, hogy támogasson, hogy életben maradjunk, hogy növekedni és fejlődni tudjunk

 >>>

Játék

A 21. SZÁZAD KIADÓ neves hazai és külföldi írók műveit jelenteti meg. Kérdéseink most a kiadó sikeres könyveihez kapcsolódnak, a  helyes választ beküldők között a kiadó könyveit sorsoljuk ki.

 >>>