2020.03.13-án arra kértem munkatársaimat, hogy a lehető legkevesebb időt töltsék a szerkesztőségben, a stúdióinkban. Igen, aki tud, küldjön otthonról friss anyagot, sőt, a helyzetre való tekintettel ismételni is lehet. Döntsetek felelősen! - kértem barátaimat, hiszen az egészségük és persze a másoké is, fontos nekünk. Mindennél fontosabb!

A Rádió Bézsben tehát várhatóan több lesz az ismétlés, és a zene! Tiltás még nincs, aki akar és tud, készít műsort, de csak úgy, hogy másokat nem veszélyeztet!

Megértésüket köszönik a Bézsesek és persze Fodor János!

 

Műsorelőzetes a kattintás után: március 23 - 29

Kedves Barátaim!

 

Szeretnék megosztani Veletek két nagyon jó és szép hírt. 

 

Megünnepeltük a BÉZS Rádió működésének 5 éves évfordulóját. Ehhez itt is hadd gratuláljak Fodor Jánosnak, a Rádió lelkének és motorjának az egész kuratórium nevében! További sok évnyi sikeres működést kívánunk!

 

Az ünnepséget a Király u. 11. szám alatt található K11 Művészeti és Szabadidő Központban szervezte meg János, nagyon szépen és mívesen. Sajnos, akinek igazán ott kellett volna lennie, megbetegedett. Így Talyigás Kati nem volt személyesen jelen, hogy megtudja, hogy Ő kapta idén a Kovalik Mártáról elnevezett vándordíjat.  Fodor János nagyon szép szavakkal emlékezett meg a névadóról, s az első két díjazottról, Bojár Gáborról és Vekerdy Tamásról. Azt is elmondta, hogy egy névtelen adakozó lehetővé tette, hogy a vándordíj egy másolata ott maradhasson a díjazottnál is a következő 5 évben.  Majd felhívta a színpadra a díj alkotóit, Formanek Zuzsát és Bedécs Kristófot, kezükben a díjjal. Talyigás Katalin távollétében pedig engem ért az a megtiszteltetés, hogy átvehettem tőlük a nagyon szép üvegalkotást, ami talán a leszálló Nikére emlékeztet leginkább, de mindenképpen a szárnyalásról, a repülésről, az alkotásról szól - azon kívül, hogy nagyon szép, légies!  

 

Gratulálunk, Talyigás Katalin! 

 

Hegyesi Gábor

Szociális Innovációs Alapítvány 

a Kuratórium elnöke

 

 

Faragó Judit

 

Amerikai weblapot küldött át egy barátnőm, ahol mindenféle régi cuccot gyűjtenek, vásárolnak és bocsájtanak aukcióra. Köztük a hetvenes-nyolcvanas évek kedvelt háztartási cikkét, a fehér alapon mintás pirex-edényeket. Barátnőm jól gondolta, hogy a mi háztartásunkban még lehet ilyesmi. Valaha neki is megvolt az amerikai lapon hirdetett, a műfajban legdrágábbra tartott 4 részes, kerek, kékmintás, de sajna, mind elfogyott. Remélte, nekem van.

Hát, ha a kékmintás nem is, de a virágos és gyümölcsös egy-egy darabja tényleg megvan, sőt, a nagy ovális is. Ez utóbbit volt a legnehezebb előbányászni, de megtettem, mert ez mutatkozott a legnagyobb kincsnek. Lelkesen mutattam háztartásom konyhafőnökének, aki kissé rezignáltan kérdezte, megnéztem-e a leletet. Meg. Csak nem jól. Az óriás ovális – amivel csaknem 10 ezer dollárt kereshettem volna, minta nélküli hófehér volt, van. Fel lettem világosítva, hogy a mintás réges régen eltört, helyette lett a fehér, még a fedő, mindkét fedő, a fehér és az üveg is illett rá. Csalódásom leírhatatlan: hogy hogy nem vettem észre. Nem, mert nagy edényben nálunk a konyhafónök főz, kezemben sem volt, legfeljebb mosogatáskor, akkor meg nem a mintára szoktam ügyelni.

Meg egyébként is. Az a helyzet, hogy nagyon utáltam ezeket a mintásakat. Nem az én ízlésem szerintiek voltak, Anyámnak vettem ajándékba, neki kellett, hogy tetsszen. Tetszett is. De megörököltem. Sose voltak szettben, gondoltam, legyen ilyen is meg olyan is, a változatosság – legalább engem – gyönyörködtet. Az örökség bumeráng volt. Meg most egy kis méreg: ha nagyvonalúbb vagyok, ha megveszem az egész szettet – nagyon jól jönne – kinek nem - 10 ezer dollár vagy 12 ezer. Így ennyivel maradtam szegényebb. Pár dollárért azért ezeket is elkótyavetyélhettem volna, de annyit nem ér.