Kukában landol, a már megírt karácsonyi jegyzet. Aktualitását vesztette. Nem mintha idén nem lenne aranyvasárnap, meg ajándék, meg vágy a meghitt melegre.
Persze. Lesz fa is, legfeljebb mű, meg lesznek idén is könnyek, meg egyedüllét is. Meg lesz nem csonka család is, meg boldog gyerek pofik és csodák is, mint rendesen.
Minden van! Még az is, ami nem oly rég elképzelhetetlen volt. Szétszakadt családok, akik nem olyan rég még együtt ünnepeltek. Távolság, hit, indulat…
Igen, idén van karácsonyi indulat is. Ingyé! Pedig ilyenkor azt félre szokták azt rakni a zemberek, s legalább eljátsszák, hogy minden szép. Hogy mindenkinek jót! Idén ez nincs így. Tán már tavaly sem volt.
Karácsony. Isten, Haza, Család!
Sok fáradt, sok fásult, sok fázós, sok félős, sok kiterített, sok tudatlan ember. Hogy mi történik a világban, itthon azt nem tudják, legfeljebb azt, hogy idén is van karácsony. Mert az van. És tán lesz néhány helyütt fehér is, de nekik, a többségnek szürke. Nagyon szűrke.
Van karácsony! De angyalokat és boldogságos ünnepet ököllel kívánni nem lehet. Mást kívánnak most az emberek.
Lesz aranyvasárnap, kínai fényfüzér, aztán ki tudja. Amikor írom e sorokat, a kukák még a talpukon. Fedelük azoknak is nyílik, akik keresnek benne tán egy falatot, egy kidobott, de még valamire használható tárgyat.
A kukák még a helyükön. Boldog karácsonyt! Mondják az emberek, de már nem mindenkinek. A szakadék egyre szélesebb és mélyebb, a gyűlölet perzselő, az indulat kitörő. Nehéz napok jönnek.
Mit írjon hát az ember fia, aki félti szeretteit, aki félti ezt az amúgy csodás országot, persze benne önmagát? Fogalma sincs.
Békéset? Gazdagot? Egészségeset? Szerencséset? És Mindenkinek?
fj.
>>>