Bézs 2020. 11. 24. Faragó Judit

Karácsony

Röviden:

Nincs karácsony Corvin nélkül. Nincs karácsony.

Hosszabban: Most Corvinnal sincs karácsony. Hiába tették ki az utcára a füzéreket, hiába lett ezüst a szomszédasszony konyhaablaka, hiába áll már a bevásárló központ előtt az irdatlan műfenyő, az idén nincs karácsony. Hiába mennek külföldre az ajándékcsomagok az unokáknak, ők nem jönnek, és a nagyi sem repül.

Budapest, Linz, Amszterdam megint Skype-kapcsolatban ünnepel, mint a születésnapokon, de nem lesz ünnepi vacsora annyi embernek, hogy a kerti asztalt kelljen a nappaliban felállítani.  Nem készül bödönnyi töltött káposzta, 8-10, akármennyi rúd bejgli, ha azt nem a karácsonyfa alatt esszük meg. Ha készül is, legfeljebb a kertkapura lesz akasztva az élelmiszerküldemény. Valljuk be, ez a legjobb indulattal sem nevezhető karácsonynak.

Izgatott ajándékbontogatás már régen nincs. Mióta a gyerekek felnőttek, drága, értelmetlen és többnyire félresikerült a „meglepi”. Unalmas a pulcsi, az ing, a kozmetikum és a díszlámpa-füzér. Unalmas az egészhez jó képet vágni. És ez nekem nem is nagyon hiányzik. Bevallom, még a fényképnézegetés sem.

Nem nevelkedtem karácsonyozó családban, így felnőtt koromban sem vált nélkülözhetetlen ünneppé. Sőt. Mi már régen nem ezért jövünk össze, hanem mert szeretjük egymást – bármikor. Kitüntetetten karácsonykor pedig egyszerűen fárasztó a rengeteg étel előállítása, a romok eltakarítása.  Speciel nyomasztó, hogy nekem külön kell főzni, ezt huszon akárhány éve sem szoktam meg. Persze segítünk egymásnak. Jó azokat látni, akiket csak ilyenkor lehet, jó megismerkedni az új barátokkal, barátnőkkel, az unokákkal. Csak hát éppen karácsonykor nagyon fáradságos ehhez az örömhöz hozzáférni. Az idén nem is lehet.

Nem tudom, ki hogy van vele, azért én biztosan megint beszerzem a gallyakat – szigorúan nem fát -, lemegyek a pincébe a díszekért, megpróbálok a készletből új kombinációt előállítani, aztán várom a vízkeresztet, hogy megszabaduljak a potyogó tűlevelektől. Menüm ünnepi része a bejgli lesz, amit a hozzámtartozó valamilyen mennyiségben mégis előállít, én pedig eszem belőle, noha idegen a diétámtól. De hát egyszer van karácsony évente – hál istennek. Vagy most egyszer se?