A Rádió Bézs elsősorban a Nőkért szól. Éppen ezért a férfiak is hallgatják. A felnőtt, érett, érző és gondolkodó nőkért. Aki a Bézst hallgatja, igényes, szép zenére és higgadt, okos szóra számíthat. A Rádió Bézs online rádió, napi 24 órában szól! A Rádió BÉZS a finom lágy hangok vonala! Sok szép muzsika, értelmes emberek! Higgadt és mégis szenvedélyes  >>>

Rádióbézs

Hajdú Steve

71-ben születtem, de a 20-as években szerettem volna!

Januári vagyok, talán ezért bírom a hideget.

Nem ünneplem a névnapomat, mert a karácsony elmossa!

Negyven vagyok, de nem szeretnék húsz lenni!
Húszévesen  Negyven szerettem volna lenni!

Falusi voltam, de a városba vágytam!
Most városi vagyok, de a vidék az álmom!

Középiskolába nem volt jó járni, mert rosszul tanultam.
Főiskolát imádtam, és ettől jól tanultam.

Általánosba művész úrnak csúfoltak.
Akik akkor csúfoltak, most művész úrnak hívnak.

Sokáig a színház volt a mindenem.
Most már nem mindenem a színház.

Nem vagyok autó mániás, de szeretem a golfot.

Minden érdekel, mi fölkelti az érdeklődésem. Sajnos már nem minden kelti föl.

Sok minden voltam a szerepeim
miatt, de akasztott ember még nem.

Régen mindent viccesnek találtam, és még Ma is mindenen tudok röhögni!

Mindenhez hozzá tudok szokni! A koránkeléshez ugyan úgy, mint a későn fekvéshez.

Sokáig tisztán láttam, de néhány éve már szemüveget hordok!

Gyerekként sokat rádióztam, Nagy élvezettel tekergettem a gombokat.

A célom a jövőre nézve, hogy legyen a jövőmnek célja!

• Szóló ismétlések •

2020-03-27 15 óra Szóló Hajdú István, alias, Steve. műsora, még 2015 márciusának végéről.

És Steve, meghívta magát, s 2015 márciusának 25. napján jól elbeszélgettek egymással.
Sőt! Bemutatta a HÉT ÓRA VAN című szerzeményét, amely vélhetően most is nagy sikerre számíthat! De az igazi az volt, amikor gitárjával a kezében, a Rádió Bézs stúdiójában énekelni kezdte azóta méltán híressé vált költeményét, melynek címe: HÁROMSZÁZHUSZONNYOLC.
És Steve beszél, beszél, s jól elvan magával. Szólózik. A kezében lévő gitár néha szerepet kap, hisz ott van, mint a színpadon felejtett pisztoly. Hiába. Jól kitaláltam.

( A 2015.03.25-i adás ismétlése )

2018-05-02 21 óra ( A 2015.03.18-i adás ismétlése )

2018-04-24 18 óra ( A 2015.03.11.-i adás ismétlése )

 

• Szóló • 

2016-03-02 14 óra

2016-02-24 14 óra

2016-02-17 14 óra

2016-02-10 14 óra

2016-02-03 14 óra

2016-01-27 14 óra

2016-01-20 14 óra

2016-01-13 14 óra

2016-01-06 14 óra

2015-11-25 15 óra

2015-11-25 15 óra

2015-11-18 15 óra

2015-11-11 15 óra

2015-10-28 15 óra

2015-10-21 15 óra

2015-10-14 15 óra

2015-09-23 15 óra

2015-09-16 15 óra

2015-09-02 15 óra

2015-08-05 15 óra

2015-07-22 15 óra

2015-07-15 15 óra

2015-07-08 15 óra

2015-06-03 14 óra

2015-05-20 14 óra 

2015-05-13 14 óra 

2015-05-06 14 óra 

2015-04-29 14 óra 

2015-04-22 14 óra 

2015-04-15 14 óra 

2015-03-18 14 óra

2015-03-11 14 óra

 

Kovalik Márta díj

Kedves Barátaim!
 
Szeretnék megosztani Veletek két nagyon jó és szép hírt. 
 
Megünnepeltük a BÉZS Rádió működésének 5 éves évfordulóját. Ehhez itt is hadd gratuláljak Fodor Jánosnak, a Rádió lelkének és motorjának az egész kuratórium nevében! További sok évnyi sikeres működést kívánunk!
 
Az ünnepséget a Király u. 11. szám alatt található K11 Művészeti és Szabadidő Központban szervezte meg János, nagyon szépen és mívesen. Sajnos, akinek igazán ott kellett volna lennie, megbetegedett. Így Talyigás Kati nem volt személyesen jelen, hogy megtudja, hogy Ő kapta idén a Kovalik Mártáról elnevezett vándordíjat.  Fodor János nagyon szép szavakkal emlékezett meg a névadóról, s az első két díjazottról, Bojár Gáborról és Vekerdy Tamásról. Azt is elmondta, hogy egy névtelen adakozó lehetővé tette, hogy a vándordíj egy másolata ott maradhasson a díjazottnál is a következő 5 évben.  Majd felhívta a színpadra a díj alkotóit, Formanek Zuzsát és Bedécs Kristófot, kezükben a díjjal. Talyigás Katalin távollétében pedig engem ért az a megtiszteltetés, hogy átvehettem tőlük a nagyon szép üvegalkotást, ami talán a leszálló Nikére emlékeztet leginkább, de mindenképpen a szárnyalásról, a repülésről, az alkotásról szól - azon kívül, hogy nagyon szép, légies!  
 
Gratulálunk, Talyigás Katalin! 
 
Hegyesi Gábor
Szociális Innovációs Alapítvány 
a Kuratórium elnöke
 

 

 >>>

Jelölés Gábor Dénes Díjra

A Gábor Dénes Díj a civil szféra legnevesebb műszaki alkotói elismerése ma Magyarországon, amelyet  a NOVOFER Alapítvány felhívására a hazai és határon túli magyar nemzetiségű  kutató-fejlesztő szakemberek  nyerhetnek el.

A felterjesztések leadási határideje: 2020. október 10.

Gábor Dénes-díjat 2020 decemberében ünnepélyes keretek között, több kategóriában a Parlamentben adják át meghívott állami vezetők közreműködésével. A részletes felhívás és a jelentkezéshez szükséges adatlapok, a http://www.gabordenes.hu/palyazati-felhivasok/ internetes címen érhető el letölthető formátumban.

Felhívás a kattintás után.

 >>>

Partnereink:

VDSZ jooble myonlineradio wildom

2018. szeptember 16.

Adatforgalmi díj nélkül

Ezentúl még kevesebb lehetősége van, hogy azt mondja: ismerem a nevét, hallottam, hogy érdekesek a műsorai, de nem tudom hol és hogyan hallgathatom. A technika egyre több eszközével segítjük, hogy bárhol, bármikor hallgathassa online adásunkat. Nem kell a számítógép előtt ülnie és online rádiókészülék sem szükséges hozzá, csak vegye elő „élettársát” azaz mobiltelefonját és máris megszólal a Rádió Bézs. Androidosoknak van  Play Store-ból letölthető applikáció, és az Iphone tulajdonosoknak természetesen az App Store-ban is ott az alkalmazás. Vagy elég az oldalunkon látható QR kódot beolvasni, máris szól az adás.

Aki pedig mégis internet rádióján szeretne hallgatni minket, itt keresse:

Rádió Bézs 
http://195.210.29.82:8001/bezs

 
Rádió Bézs 2 
http://195.210.29.82:8002/bezs2

Vodafonos hallgatóinknak különösen jó hírünk van: nekik ezen túl az adatfogyasztás miatt nem kell aggódniuk. Ha havi 1000 forintért Music Passt vásárolnak, adatforgalmi díj nélkül akár 24 órán keresztül szólhat telefonjukon a Rádió Bézs. A szolgáltatást az oldalunkról a Bézs hírek rovatban található linkkel akár közvetlenül is megrendelhetik.

De azért ha megszólal a telefon, ne felejtsék el felvenni!

 >>>
Élő
adás

Élő
adás Bézs 2


Támogass!

Támogassa a Rádió Bézst!

A Rádió Bézs adásait mindenki ingyen hallgatja, de nem ingyen készül.

Immár öt esztendeje erőnkön felül teljesítünk, hogy szólhassunk önökhöz, önökért. Arra kérjük önt, hogy támogasson, hogy életben maradjunk, hogy növekedni és fejlődni tudjunk

 

 >>>

Játék

Irodalmi játékra hívjuk hallgatóinkat. Légrádi Gergely új regénye megmutatja: ha a múlton töprengünk vagy a jövőtől rettegünk, elveszítjük a jelen pillanatait. – Az életet kezdők és újrakezdők regénye a Jaffa kiadónál jelent meg.

A helyes válast beküldők között a szerő  Nélkülem-Nélküled című új regényét sorsoljuk ki.

 >>>

az Autodoc Club weboldalán