A Rádió Bézs elsősorban a Nőkért szól. Éppen ezért a férfiak is hallgatják. A felnőtt, érett, érző és gondolkodó nőkért. Aki a Bézst hallgatja, igényes, szép zenére és higgadt, okos szóra számíthat. A Rádió Bézs online rádió, napi 24 órában szól! A Rádió BÉZS a finom lágy hangok vonala! Sok szép muzsika, értelmes emberek! Higgadt és mégis szenvedélyes  >>>

Rádióbézs

Grosschmid Péter

Vegyészként végeztem. Nyertem tévés vetélkedőben, szerkesztettem és írtam tévés vetélkedőket, voltam kiadói szerkesztő, műszaki titkár, tudományos munkatárs, kommunikációs vezető állami hivatalban és diplomata. Dolgoztam az Egyesült Államokban és Finnországban.

Itt a Bézsben hétfőnként Fodor, Rékai és Mohácsi vendégszeretetét élvezve emlékeztem a régi szép időkre. Mostanság a Halihó Budapest c. műsort szerkesztem és vezetem négyhetente, péntekenként pedig Finnországba utazom ismét, persze csak gondolatban, de Önökkel.

Új műsorom címe: Szauna Petterivel.

• Kattints Szaunában Petterivel - Grosschmid Péter •

• Tehetségek - Grosschmid Péter • Péntek 18:00-19:00 •

2021-04-16 18 óra Négyéves korában már zongorázni tanul. Hamarosan zeneiskolai koncerten lép fel. Kilencévesen a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályának hallgatója. Zenei versenyeken kora tizenévesen előkelő helyezéseket ér el. A Matehetsz felfedezettek pályázatán fődíjas. 2019-ben megnyeri a Bartók Világversenyt. Jelenleg Weimarban tanul, és Erasmus ösztöndíjasként a salzburgi Mozarteumban készül diplomakoncertjére. Ismerkedjenek meg Szokolay Ádám zongoraművésszel, akit Grosschmid Péter kérdez pályájáról és terveiről.

2021-04-09 18 óra Sokat beszélünk a tehetségekről, támogatjuk a tehetségeket, bemutatjuk a tehetségeket, szurkolunk a tehetségeknek, csodáljuk őket. De tudjuk-e valójában, hogy mi a tehetség? Tényleg mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell találnunk, miben? Hol van a tehetség lélektani oka? Van-e összefüggés az intelligenciahányados és a tehetség között? Milyen összefüggés van az adottság és a tehetség között? Mit tehet a szülő, ha úgy gondolja, hogy gyermeke különleges? Ezekről a kérdésekről beszélget Grosschmid Péter Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológussal, számos témába vágó publikáció és könyv szerzőjével pénteken délután 6-kor.

2021-04-02 18 óra Részecskefizikus, a Baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen PhD hallgató. 16 éves kora óta van kapcsolata a legnagyobb európai fizikakutatási intézménnyel, a CERN-nel. Vámi Tamás 2012-ben lett az Országos Tehetségsegítő Tanács Felfedezettjeink pályázatának fődíjasa, később a Templeton Alapítvány által támogatott ösztöndíjas, mentorált és mentor. A beszélgetés közben elhangzanak majd olyan kifejezések, amelyeket avatatlan ember elsőre nem ért meg, de Tamás többek között azon dolgozik, hogy közelebb hozza ezeket mindenkihez. Akik egy kicsit többet szeretnének erről tudni, megnézhetik a tavalyi Kutatók Éjszakáján tartott előadását itt: https://www.youtube.com/watch?v=ird08mZbB2Q. Hallgassák Grosschmid Péter beszélgetését Vámi Tamással pénteken délután 18 órától!

2021-03-26 17 óra Fitness bajnok, jogász, 3 idegen nyelven beszél felső fokon, erőemelő, családanya, tudományos publikációk szerzője, PhD hallgató és még nincs 30 éves. Ezen a héten dr. Bartos Blanka Grosschmid Péter beszélgetőtársa a Tehetségek című műsorban. 20000 tehetséges fiatal közül választották ki 99 társával együtt egy, a Templeton alapítvány segítségével létrehozott tehetséggondozó programba, amelyben mentorált és mentor is volt. Orvosnak készült, mégis jogász lett, de az egészségügy továbbra is érdeklődése középpontjában áll. Ismerkedjenek meg Bartos Blankával a Rádió Bézs Tehetségek című műsorában pénteken délután öttől!

2021-03-19 17 óra Amikor gyerekek voltunk, a jövőben játszódó sci-fi regényekben már mindent robotok csináltak. Robot főzte az ebédet, szántotta a földet, terítette az asztalt, gyártotta a robotgyártó gépeket, és néha az emberek fölé próbált kerekedni. A mai műsorban Grosschmid Péter egy olyan fiatalemberrel beszélget, aki hozzájárul az ilyen elképzelések megvalósításához.

Hegyesi Donát már középiskolás korában robotokat épített, többek között pókerező robotot, „aki” rendes kártyalapokkal játszik, zsetonokat mozgat, sőt blöffölni is tud, és feltehetőleg eséllyel venné fel a versenyt a kártyabarlangok öreg rókáival is. Donát első helyezést ért el a Magyar Innovációs Szövetség ifjúsági innovációs versenyén, majd a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége „Felfedezettjeink” pályázatán nagydíjas, lett, hazahozott egy rendkívül értékes 2. helyezést Los Angelesből egy nemzetközi versenyről, ahol a díj részét képezte az is, hogy egy földközeli kisbolygó már az ő nevét viseli. Érettségi után a BME-n tanult, majd Sólyom László volt köztársasági elnök ösztöndíjával egy év alatt szerzett mesterfokozatot egy londoni egyetemen. És még mindig csak 26 éves! Ismerkedjenek meg egy jövőt formáló tehetséggel pénteken délután 5-től!

2021-03-12 17 óra A Nemzetközi Nőnap hetében járunk, mi másról is lehetne szó, mint nőkről? Hagyományosan március 8-án adják át a Nők a Tudományban Egyesület kiválósági díjait, amit a saját szakmájukban kimagasló eredményeket elért kutató nők kaphatnak meg. Az idei díjazottakkal, Ördögné Dr. Kolbert Zsuzsannával és Dr. Balogh-Weiser Dianával beszélget Grosschmid Péter. A díjazottak beszélnek a díj elnyeréséhez vezető, a nanorészecskék különböző felhasználási területeit érintő kutatásaikról, tanulmányaikról, mindennapi munkájukról és arról, hogy a kutatói életpálya hogyan egyeztethető össze a családdal. Hallgassák a Tehetségek című műsort pénteken 17.00 órától!

2021-03-05 17 óra A tehetség furcsa dolog. Van, aki négyévesen meglát egy zongorát, felkapaszkodva leüt rajta néhány billentyűt, és három év múlva koncertteremben kápráztatja el a közönséget. Van, akiben a tanára fedezi fel, és az ő biztatására bontakozik ki a későbbi nagy matematikus vagy híres biológus. Vannak emberek, akikben sokféle tehetség lakik, és ezek közül csak az egyiket nevelgeti magában, és vannak olyanok, akik szabadjára engedik sokféle képességüket, filmet rendeznek, regényt írnak és esténként klubokban klarinétoznak. Aztán vannak elfeledett, szándékosan visszaszorított talentumok, amelyek csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy a felszínre bukkanjanak. Ezen a héten Grosschmid Péter vendége Zilahy Péter, aki tudományos pályára indult, tudósok munkáját segítő hivatalnok vált belőle (azért ehhez is tehetség és rendkívüli diplomáciai érzék kell), majd a hivatali munkából visszavonulva kedvtelésből kezdett gitározni, sakkozni és festeni. És az utóbbit nem is akármilyen fokon. Képei a közösségi oldalon komoly rajongótábort hoztak számára. Életéről és kedvteléseiről mesél a Tehetségek című műsorban pénteken 17 órától.

2021-02-26 17 óra Ebben a műsorban Grosschmid Péter tehetségekkel és tehetségekről beszélget vendégeivel. Megszólalt már tehetséggondozó tudós, tehetséges fiatalokat mentoráló szervezet képviselője, és természetesen a fiatal tehetségek. A mai vendég tulajdonképpen mindez egyben. Tanár, mentor, tehetséges rajzoló és író, műsorvezető és tudománykommunikátor, fiatal kutatók versenyeinek zsűritagja és még sok minden. Hallgassák Grosschmid Péter beszélgetését JOÓS ANDREÁVAL a bézsben pénteken délután 5-től!

2021-02-19 17 óra A tehetség annyiféle, ahány a tehetséges ember. Azt mondják, mindenki tehetséges valamiben, csak legfeljebb még nem derült ki, hogy miben. Vannak olyan családok, ahol a tehetség nemzedékről nemzedékre öröklődik, és vannak olyanok is, amelyekben a tehetség egy nemzedéken belül halmozódik. A mostani adásban megismerhetünk egy családot, amelynek mind a négy gyermeke tehetséges sakkozó. Grosschmid Péter beszélget a Karácsonyi szülőkkel, Szilviával és Zoltánnal, akik nagy odafigyeléssel és hatalmas szeretettel egyengetik gyermekeik pályáját. Megszólal a műsorban a két legnagyobb, Gellért és Kata, akik kiemelkedő eredményeket értek el a versenyeken, Kata, aki korábban már a nála két évvel idősebbek, és fiúk között bizonyított, vezeti korosztályának világranglistáját. Hallgasság a Karácsonyi családot Grosschmid Péter műsorában pénteken 17 órától!

2021-02-12 17 óra Tudják a kedves Hallgatók, hogy mikor virágzik a Duna és mi az a dunavirág? És azt, hogy mik a halojelenségek? Tudják, mitől világíthat egy felhő, és mikor lehet ilyet látni? Ha még nem, akkor péntek délután megtudhatják Farkas Alexandrától, akit Grosschmid Péter kérdez a Tehetségek című műsorban. A tudomány.blog ismeretterjesztő oldal gazdája arról beszél, hogy miért választotta hivatásául a tudománykommunikációt, hogyan dolgozik egyfajta tolmácsként a kutatók és a nagyközönség között. Szó lesz díjakról, pályázatokról, és közben Hans Zimmer filmzenéiből hallgatunk részleteket. Hallgassák Grosschmid Pétert és a tehetséges fiatalokat péntekenként 17.00 órától!

2021-02-05 17 óra Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy ha valaki tehetséges, az majd kifejlődik, "a tehetség utat tör magának".

A szerencsésebbek találkoztak egy olyan pedagógussal, aki felfedezte a bennük szunnyadó erőt, és segített azt felébreszteni, viszont sokan vesztek el az egyenlősítő oktatási rendszerekben.

Csak néhány évtizede ébredtek rá a szakemberek, hogy az így elveszett tehetségek mekkora értéket képviseltek volna az egész társadalom számára, ezért sok országban kialakult a tehetséges gyerekek, fiatalok szervezett támogatási rendszere. Létrejöttek nemzetközi szervezetek is a felhalmozott tapasztalatok cseréje érdekében.

Magyar kezdeményezésre alakult meg az Európai Tehetségsegítő Hálózat, amelynek úgynevezett tehetségközpontjai és tehetségpontjai folyamatos szakmai kapcsolatban állnak egymással biztosítva a jó gyakorlatok átvételét és használatát az egész kontinensen, sőt annak határain túl is.

A tehetséggondozás nemzetközi kapcsolatairól beszélget Grosschmid Péter Fuszek Csillával a Budapesti Európai Tehetségközpont alapítójával és vezetőjével.

2021-01-29 17 óra A tehetség számtalan módon megmutatkozhat. Van, akinél már kisgyerek korában, van, aki csak felnőtten jön rá, hogy igazából mihez is ért legjobban. Látjuk a televíziók tehetségkutató műsoraiban – amelyek azért inkább csak a nézői és hirdetői igényeket kielégítő show-k – hogy 50-es háziasszonyokról derül ki, hogy fantasztikus énekesek vagy táncosok. A legjobb, ha a tehetséget hamar felfedezik, és szakemberek segítségével fejlesztik is. Az Országos Tehetségnapon, március 25. közelében, Bartók Béla születésnapján hirdetik ki minden évben a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek az év felfedezett tehetségeinek nevét, és adják át nekik az ösztöndíjakat. A mai műsorban Grosschmid Péter beszélgetőtársa a 2013-as év felfedezettje, Bényei Éva Bernadett, aki középiskolás diákként a pályázat fődíját kapta meg. Azóta elvégezte az orvosegyetemet, jelenleg Cambridge-ben kutat PhD hallgatóként. Pályájáról, kutatókedvéről, kíváncsiságáról mesél.

Hallgassák a Tehetségek című műsort péntekenként 17.00 órától!

2021-01-15 17 óra Tehetségek – ez a címe Grosschmid Péter péntek délutánonként jelentkező új műsorának.

Sok szakember szerint mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell találnia azt a területet, amiben a legjobb. A mindennapi életben találkozunk kiemelkedő tehetségekkel, akik elkápráztatnak minket teljesítményükkel. Csodagyerekek ritkán születnek, és még ritkábban azok, akik segítség, mások támogatása nélkül tudnak kiteljesedni. A tehetséges emberekre az egész társadalomnak szüksége van, tőlük várjuk a nagy alkotásokat a művészetben és a tudományban, a sportsikereket, a felfedezéseket és a találmányokat. Éppen ezért társadalmi érdek is a tehetséges fiatalok megtalálása és fejlődésük támogatása. Számos egyesület végzi ezt a munkát Magyarországon és világszerte.

Hazánkban a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, közismert nevén a Matehetsz a legfontosabb ilyen szervezet, amely az Országos Tehetségnapon, Bartók Béla születésnapján díjazza is a pályázók közül a legjobbakat. Az év folyamán sokakkal meg fogunk ismerkedni ezek közül a felfedezett fiatal tehetségek közül. Most az első műsorban dr. Balogh Lászlóval, a tehetségügy elkötelezett szakemberével, a Matehetsz elnökével beszélget Grosschmid Péter pénteken 17.00 órától.

• Szaunában Petterivel - Grosschmid Péter •

2021-01-01 17 óra Grosschmid Péter finn zenei összeállítása.

2020-12-18 17 óra Közel egy évig töltöttük együtt a péntek délutánokat Petterivel a szaunában. A Finnországról, a finnekről, a finn-magyar kapcsolatokról szóló műsorsorozatban megszólalt színész, író, zeneművész-zenepedagógus, tiszteletbeli konzul, aki civilben kémiaprofesszor, nyelvtudós, diplomata, irodalom- és színháztörténész és Finnországban élő családanya. Utaztunk a finn tavak között és a szigetvilágban, és megismertünk egy sor várost. Főztünk és sütöttünk finn ételeket, és természetesen alaposan körüljártuk a szaunát és rengeteg finn muzsikát hallgattunk a slágerlisták legnépszerűbb számaitól a finn klasszikusokig. Tudták, hogy Finnországban van az egymillió lakosra jutó legtöbb metálzenekar? Hát azt, hogy nagyon sok finn magyar zenetanároktól sajátítja el a muzsikálás alapjait? Ha a kedves hallgató visszalapoz az archívumban, sok mindent megtudhat északi nyelvrokonaink életéről. Hallgassák Petterit, azaz Grosschmid Pétert és vendégét, Sirató Ildikót a Szauna utolsó adásában péntek délután 5-től (és persze később az archívumból)!

2020-12-11 17 óra Mostanában is fel-felvetődik a finn-magyar rokonság vagy nyelvrokonság kérdése. Rokonok vagyunk vagy sem? Elöljáróban leszögezgetjük, hogy a nyelvi rokonság tudományosan bizonyított tény, és semmi köze a genetikai rokonsághoz, aminek nyomait az évezredek keveredése után nehéz is lenne kimutatni. Grosschmid Péter dr. Szíj Enikővel, a finnugor nyelvek tudósával, a Magyar-Finn társaság elnökével beszélgetett erről a kérdésről még júniusban. A beszélgetés témája a finn-magyar kapcsolatok története, a két nép barátságát erősítő civil diplomácia is. Szóba kerülnek a testvérvárosok és a kulturális együttműködés fórumai. Hallgassák Petterit és vendégét a szaunából pénteken délután 5-től! A beszélgetés a június 19-I adás ismétlése.

( A 2020.06.19-i adás ismétlése )

2020-12-04 17 óra Amikor nálunk december van, nem meglepő módon Finnországban is az. Viszont amikor hozzánk megérkezik a Mikulás (igen, aki Lappföldön lakik), a finnek teljes komolysággal ünneplik a Függetlenség Napját. Ilyenkor már teljes karácsonyi kivilágításban ünnepel az ország, többnyire hó borítja a tájat, és a korán sötétedő délutánokba az üzletek és vendéglők bejáratánál lobogó nagy mécsesek visznek hívogató fényeket. Luca napján megválasztják az év Luciáját, akit díszes menet hordoz körbe Helsinki belvárosában, ha van hó, szánon, ha nincs, lovas hintón. Az emberek megvásárolják a karácsonyi sonkát és a hagyományos karácsonyi vacsorához szükséges alapanyagokat, céklát, karórépát, füstölt vagy pácolt lazacot. Aztán karácsony estére Joulupukki, a Mikulás is hazaér a finn gyerekek nagy örömére. Turkuban a polgármester kihirdeti az egész országra érvényes karácsonyi békét. December a beszélgetés témája a szaunában. Hallgassák Petterit, azaz Grosschmid Pétert pénteken öttől, vagy utána bármikor az archívumból!

2020-11-27 17 óra Ünnepnap a szaunában: vendég ezúttal Dragomán György író. Egyszer olvastam, hogy egy darabig élt Finnországban, és kíváncsi lettem, hogy került oda, mit csinált ott, milyen élményeket gyűjtött. A beszélgetés során mindez szóba is kerül majd, és megtudjuk, mi a dolga egy rezidens írónak. (Ezt előre el is árulhatjuk: befejezheti évek óta írt regényét, a Máglyát – a fotón az író a befejezett művel helsinki irodájában) Beszélünk még ételről is, aminek akár lehetne az is az apropója, hogy most jelenik meg a szerző Főzőskönyve, de inkább egy finn süteményről és a hallevesről ejtünk szót. Az ikonikus sütemény a korvapuusti (magyarul kb. fülöncsapás), a mi kakaós csigánkra emlékeztető kardamomos, fahéjas tekercs, aminek a receptje interjúalanyom jóvoltából itt olvasható: https://www.facebook.com/dragomangy/posts/2836054189837590/

Hallgassák Petterit, azaz Grosschmid Pétert a szaunában pénteken 17 órától!

2020-11-20 17 óra Amikor ez az adás először elhangzott, a járvány elején jártunk. A gyerekek nem jártak iskolába, az idősek számára vásárlási idősávot biztosítottak, és mindannyian aggódtunk, hogy túléljük-e. Viszont a statisztikákat olvasva elég szabadon jártunk keltünk, mert nem számítottunk rá, hogy bárhol beleütközhetünk valakibe, akitől elkapjuk a betegséget. Most sokszor annyi fertőzött ember között olvassuk naponta az egyre magasabb számokat, aki teheti visszahúzódik a négy fal közé. Emiatt a műsorkészítés is egy kicsit nehézkesebb, az interjúalanyokat telefonvégre kell kapni vagy az interneten lehet velük „találkozni”. Ez műsor most a fentiek miatt ismétlés, és a sokat dicsért finn oktatási modellről lesz szó. Megismerkedünk a finn oktatási rendszer alapjaival, megtudjuk, hogy miért volt már régóta olyan fontos az írni-olvasni tudás, miért számítanak a finnek az egyik legtöbbet olvasó nemzetnek. A zene válogatás a finn népzenéből és népzenei feldolgozásokból.

( A 2020.04.03-i adás ismétlése )

2020-11-13 17 óra A finneket mostanában leginkább ugyanaz foglalkoztatja, mint a magyarokat és európa többi polgárát: a koronavírus-járvány. Finnországban a 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek száma nagyságrenddel kisebb, mint Európa legtöbb országában. Mivel a helyiek szeretnék, hogy ez így is maradjon, szigorították az országba történő belépés feltételeit is. Szó lesz a járvány hatásairól az emberekre, a turizmusra és a közismerten Lappföldön élő Mikulásra is. Az amerikai elnökválasztás hírei sem hagyták hidegen a finneket, beszélünk a politikai pártok reakcióiról. Megismerhetjük egy finn konzervatív képviselő konstruktív nézeteit a bevándorlás szükségességéről, és megtudjuk, hogy hívják az idei első nagy északifény-sorozatot előidéző napvihar nevét. A zenét a Värttinä szolgáltatja. Hallgassák Grosschmid Pétert a Szaunából pénteken 17.00 órától!

2020-11-06 17 óra Ahogy elkezdődött… 9 hónap egy rádió történetében nagyon rövid idő. Mégis, amikor ezt a műsort elkezdtük, még egy másik időszámításban éltünk. A járvány távoli dolognak tűnt, biztonságban éreztük magunkat, akár bárki idegennel beültünk volna egy nyilvános szaunába. Mostanra maszk mögül nézegetjük gyanakvóan az embereket, vajon ki jelent számunkra veszélyt. Kerüljük a testi érintkezést, a kézfogást, a puszikat, és a szaunába még a finnek is csak a közvetlen családtagjaikkal merészkednek. A mai műsor a legelső adás ismétlése, bevezető, kóstoló a továbbiakhoz. Kilenc hónapja beszélgetünk a finnekről, Finnországról, különbségekről és hasonlóságokról, zenéről, ételekről, hajókról és az éghajlatról, a finn oktatásról, a szociális hálóról, történelemről és mindenről, ami északi nyelvrokonainkról eszünkbe jut. Hallgassák Petterit, vagyis Grosschmid Pétert a szaunából pénteken 17.00 órától.

( A 2020.02.07-i adás ismétlése )

2020-10-30 17 óra Miről beszélgetnek mostanában legtöbbet a finnek? Akár a szaunában is - természetesen a járvány foglalkoztat mindenkit. A mai délután számos híre is ehhez kapcsolódik, szó esik a repülőtér különlegesen kiképzett kutyáiról, "akik" napokkal a tünetek megjelenése vagy a pozitív PCR teszt előtt közel 100%-os bizonyossággal választják ki a fertőzött utasokat. Beszélünk a bajba került repülési iparról, a közeledő télről és megismerhetjük egy populista párt bevándorlással kapcsolatos nézeteit is. A muzsikát a Nightwish szolgáltatja. Hallgassák Petterit, vagyis Grosschmid Pétert pénteken 17.00-tól!

2020-10-23 17 óra Egy lány 17 évvel ezelőtt elindul szerelme után az ismeretlenbe. Eleinte Petrin, a finn fiún kívül minden furcsa és idegen. Édesanyja biztatására kibír hat hónapot. Összeszorított foggal tűri a tél hidegét és sötétségét, vasszorgalommal tanulja a nyelvet, mert rájön, hogy anélkül semmire se megy. Aztán kiderül, hogy az élet Finnországban nemcsak szenvedés, hanem egyre több a jó oldala. A szerelem segít az alkalmazkodásban is. Most is ott él, két kislány boldog anyukája, finn iskolában tanít, megszokta a só nélküli ételeket. Mesél az életéről, nehézségekről és örömökről. Petteri vendége ezúttal Dománszki Klaudia. Hallgassák Grosschmid Pétert a Szaunában pénteken 17.00 órától vagy később bármikor az archívumból!

2020-10-16 17 óra A Szaunában Grosschmid Péter és beszélgetőtársa, Sirató Ildikó a lehetetlenre vállalkozik, festőkről és festményekről beszélget egy rádióműsorban. Ez az oka annak, hogy a szokásosnál több képet mutatunk most az előzetesben. Szó lesz a finn vagy inkább finnországi festészet kezdeteiről, a úgynevezett finn aranykor festőiről és a modernekről is. Beszélgetünk arról is, hogy miért van sok híres női festő a finn művészek között. Ha valaki szeretne több képet látni, keresse meg a világhálón Albert Edelfelt, Eero Järnefelt, Hugo Simberg, Helene Schjerfbeck, Tove Jansson, Magnus Enckell, Akseli Gallen-Kallela, Aino Hakulinen, Pekka Halonen, Rudolf Koivu , Tyko Sallinen, Kaj Stenvall, Ahti Susiluoto, Ellen Thesleff , Ragnar Ungern, Maria Wiik, valamint a von Wright testvérek festményeit. Róluk (is) lesz szó. Hallgassák Petterit a Szaunában pénteken 17.00 órától, vagy később bármikor az archívumból!

2020-10-09 17 óra A Szaunában Petteri ezúttal a finn sajtóból válogat. Mi foglalkoztatja mostanában a finneket? Leginkább az, ami az egész világot: a járvány terjedése, megállításának vagy legalább lassításának lehetőségei. Hogy állnak a finnek a maszkviseléssel? Mi történik a vendéglátó-szektorral? Ezen kívül megismerhetjük egy néhány éve ott élő bevándorló benyomásait, és egy amerikai professzor véleményét, miszerint a finn politikai élet unalmas. Hallgassák Grosschmid Pétert a szaunából pénteken 17.00-tól!

2020-10-02 17 óra Petteri a szaunában egy magyar anyukával beszélget, aki az év eleje óta él családjával Finnországban. Mik voltak az első benyomásai? Milyen a környezet, mivel tölti napjait? A gyerekek hogy viselik az óvodát, mit esznek, hogyan közlekednek, hogyan hatottak rájuk a járvány miatt bevezetett korlátozások? Egy nem régóta Finnországban élő magyar család életéről hallunk: Grosschmid Péter kérdéseire válaszol Bányik Bernadett. Hallgassák Petterit a Rádió Bézsen pénteken délután 5-től!

2020-09-25 17 óra Rengeteg jó zene a szaunában. Grosschmid Péter beszélgetőtársa ezúttal a Kodály-módszer finnországi népszerűsítéséért dolgozó Szilvay testvérek közül Szilvay Csaba zenepedagógus és gordonkaművész. A testvérek által létrehozott és számtalan finnországi és külföldi elismerést szerzett Helsinki Junior Strings előadásában hallhatjuk a műsorban magyar és finn szerzők műveinek részleteit. Hallgassák Petterit a Szaunában pénteken délután 17 órától (és később az archívumból)!

( A 2020.07.31-i adás ismétlése )

2020-09-18 17 óra A múltkori műsor folytatásaként, ezúttal Finnország 1945 utáni helyzetéről, a kialakuló két világrend közötti lehetőségeiről beszélget Grosschmid Péter Finnország-szakértő vendégével. Szó esik a Szovjetuniónak fizetetett háborús jóvátétel pozitívumairól is, aztán arról, hogy hogyan lett Helsinki "nyugat", valamint a magyarok szempontjából legsikeresebb olimpiáról. Megtudhatjuk, mi volt az úgynevezett finlandizáció, és mit kerestek a szovjet csapatok még 10 évvel a háború után Finnországban. A műsor résztvevői természetesen lázmérés után léptek a stúdióba, és maszkban ülték végig a felvételt. Hallgassák Grosschmid Pétert a szaunában minden pénteken 17.00-tól!

2020-09-11 17 óra A finn-magyar kapcsolatok már közel másfél évszázados múltra tekintenek vissza, bár a diplomáciai kapcsolatokat a két ország csak Finnország függetlenné válása után, 1920-ban vette fel. Azóta mind a hivatalos, mind az úgynevezett "népi diplomácia" szoros szálakat fűzött a két ország, a két nép közé. Finnország köztársaság, de volt egy rövid időszak, amikor a függetlenségét frissen elnyert nép királyt szeretett volna választani magának, és egy kreatív ötvös el is készítette a leendő finn király koronáját. A szaunában egy volt diplomatával beszélgetek a finn-magyar kapcsolatok történetéről. Most a II. Világháborúig jutunk, de egy későbbi adásban folytatás is lesz. Hallgassák Petterit, azaz Grosschmid Pétert a Szaunában pénteken délután 5-től!

2020-09-04 17 óra A héten megkezdődött a tanév, ami nagyon jó apropó rá, hogy a világszerte irigyelt finn oktatási rendszerről beszéljünk. A finn gyerekek már több mint két hete járnak iskolába, cserébe ott a tanévnek már május legvégén vagy június első napjaiban vége van, valamint őszi és síszünet is lazítja majd a tanulás folyamatát. Beszélünk róla, hogy miért olyan magas a pedagógiai pálya presztízse, milyenek az iskolák, a finn kisdiákok miért csak hétéves korukban indulnak iskolába meg arról is, hogy mi minden ingyenes az iskolában, és hogyan támogatják a lemaradókat. Személyes tapasztalataimra támaszkodva, néha vállaltan szubjektíven beszélek a témáról. Hallgassák Petterit, vagyis Grosschmid Pétert a Szaunában pénteken 17.00-tól, vagy bármikor az archívumból.

2020-08-28 17 óra A Szaunában ma elsősorban aktualitásokról beszélgetünk. A legaktuálisabb persze a járvány, ami - ha tetszik, ha nem - mindannyiunkat érint. Nem lehet közömbös számunkra az sem, hogy északi nyelvrokonaink hogy állnak a védekezéssel, milyen intézkedéseket tartanak szükségesnek, mely országokból korlátozzák a beutazást, és vajon a Magyarországról beutazóknak nem kell-e Finnországban karanténba vonulniuk. Megemlékezünk a Pride hetében a leghíresebb finn LMBTI ikon, Tom of Finland születésének 100. évfordulójáról, és arról is szó esik, hogy finn kutatók valószínűleg feltalálták a másnaposság orvosságát. Hallgassák Petterit a szaunából pénteken 17.00-tól, vagy bármikor az archívumból!

2020-08-21 17 óra A nyár Finnországban is nyár. Sokszor melegebb is, mint gondolnánk. Mit csinálnak a finnek nyáron? Persze nyaralnak - Finnországban, ahol minden tizedik lakosra jut egy nyaraló valamelyik tó vagy a tenger partján. Júliusban kiürülnek a városok, megtelnek a strandok, tömegek zarándokolnak a zenei fesztiválokra, ahol a népzenétől az operán át a rockig és a jazzig mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő szórakozást. Ki ne hallott volna már a Pori Jazzről és a Savonlinna Operafesztiválról? Idén a járvány miatt nem tartanak fesztiválokat, úgyhogy a műsor zenei kínálata az elmúlt évek sikereiből válogat az ismétlés alatt is. Kirándulunk is, és szó volt a Mindenki joga elnevezésű törvényről, ami lehetővé teszi az erdők, mezők tavak ingyenes és csaknem korlátlan élvezetét bárki számára. Meglátogattuk a helsinki kikötőt védő erődítményrendszert és kenuval tettünk egy kört a tóvidéken is. Hallgassák Petterit a szaunában pénteken délután 5-től az ismétlésben is.

( A 2020.07.17-i adás ismétlése )

2020-08-14 17 óra Az UNESCO világörökségi listáján szereplő építészeti, kulturális és természeti értékek felkeresése a turizmus új szegmensét hozta létre. Sok ember azért kerekedik fel, hogy ezeket minél több országban megtekintse. Finnország listán szereplő 7 a nevezetességéről lesz szó a Szaunában. Kihagyhatatlan látványosság Rauma óvárosa, a Helsinki kikötőjét őrző tengeri erődrendszer, Suomenlinna vagy a régi verlai fűrészmalom és a köré épült település. Ha többet szeretnének ezekről hallani, hallgassák Petterit a szaunában pénteken délután 5-től!

2020-08-07 17 óra Sokat beszéltünk már a finn kultúra különféle rétegeiről, volt szó a zenéről, a fesztiválokról, érintőlegesen az irodalomról, de eddig a színház még nem került szóba a szaunában. Mai vendégem a már többször megszólaltatott Sirató Ildikó irodalom- és színháztörténész és egy igazi színházi ember, Márton András színművész, rendező, fordító, aki éveket töltött Finnországban, és erről mesél a műsorban is. Amikor meghívtam, még nem tudtam, hogy a héten ő Mr. Bézs Fodor János interjúműsorában, de ő szerintem megunhatatlan. Hallgassák Grosschmid Pétert és vendégeit pénteken 17 órától!

2020-07-31 17 óra Ma sokat muzsikálunk. Vendégem Szilvay Csaba, zenepedagógus, gordonkaművész, a Kelet-Helsinki Zeneiskola egyik alapítója, aki testvérével, Gézával létrehozott egy világszínvonalú vonószenekart, a Helsinki Ifjú Vonósok együttest. A zenekar bejárta világot, és tagjai közül kitűnő szólisták, karmesterek, zeneszerzők kerültek ki. Beszélgetünk a Szilvay testvérek által kifejlesztett, a Kodály-módszeren alapuló új zeneoktatási metódusról, a finnországi magyar zenetanárok elismertségéről, és hallgatunk zeneszámokat a nagyszerű vonósegyüttes előadásában. Hallgassák Petterit a szaunából pénteken délután 5-től!

2020-07-24 17 óra Ha péntek, akkor Petteri a szaunában ül, öntözgeti a nyírfaillatú vizet a forró kövekre, és arról beszél, hogy mi történik mostanában Finnországban. Szó lesz a járványhelyzetről és ennek kapcsán az utazási lehetőségekről, aztán egy pár érdekesebb rendőrségi hírről, és ha már a bűnügyeknél tartunk, a finn krimi kezdeteiről és legfrissebb alkotásairól. Érdekes, hogy a finn légierő több mint 100 év után megváltoztatta a gépeken elhelyezett felségjelzését, bár annak a horogkeresztnek semmi köze nem volt a nácik későbbi választásához. Zene is lesz, latinul énekel egy finn professzor. Tangót. Hallgassák Petterit, vagyis Grosschmid Pétert pénteken 17.00-tól, vagy bármikor az archívumból!

2020-07-17 17 óra A nyár Finnországban is nyár. Sokszor melegebb is, mint gondolnánk. Mit csinálnak a finnek nyáron? Persze nyaralnak - Finnországban, ahol minden tizedik lakosra jut egy nyaraló valamelyik tó vagy a tenger partján. Júliusban kiürülnek a városok, megtelnek a strandok, tömegek zarándokolnak a zenei fesztiválokra, ahol a népzenétől az operán át a rockig és a jazzig mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő szórakozást. Ki ne hallott volna már a Pori Jazzről és a Savonlinna Operafesztiválról? Idén a járvány miatt nem tartanak fesztiválokat, úgyhogy a műsor zenei kínálata az elmúlt évek sikereiből válogat. Kirándulunk is, és szó lesz a Mindenki joga elnevezésű törvényről, ami lehetővé teszi az erdők, mezők tavak ingyenes és csaknem korlátlan élvezetét bárki számára. Meglátogatjuk a helsinki kikötőt védő erődítményrendszert és kenuval teszünk egy kört a tóvidéken is. Hallgassák Petterit a szaunában pénteken délután 5-től!



2020-07-10 17 óra Ma a szaunában megismerkedünk az egyik legnépszerűbb finn süteménnyel, a fülöncsapással, vagyis a korvapuustival. Folytatjuk a finn építészet történetével való ismerkedést, a fókuszban a Eliel Saarinen, Herman Geselius és Armas Lindgrén munkásságával. Kivételesen nem finn zenét hallgatunk, hanem Elvist, egy finn tanár előadásában. Hogy legyen valami csavar a dologban, Dr. Ammondt klasszikus latin fordításban énekli a Király örökzöld dalait. Végül - kapaszkodjanak meg - verset mondok a finn költészet napja alkalmából, amikor Eino Leino születésnapját ünneplik Finnország-szerte. A vers rólunk és hozzánk szól, a magyarokat dicsőíti benne híres nyelvrokonunk. Hallgassák Petterit, vagyis Grosschmid Pétert pénteken délután 5-től, és aztán bármikor az archívumból!

2020-07-03 17 óra Múlt héten megígértem, most lesz egy kis betekintés a finn építészet múltjába a legegyszerűbb faházaktól, a funkcionalista építészet kezdetéig. Az építészeti ízlést az évszázadok folyamán számos irányból érkező áramlatok alakították addig, amíg elérkeztek a saját stílusukig, amely a huszadik század eleje óta alakítja a finn városok képét.. Ezen kívül szó lesz még a közelmúlt híreiről, és meghallgatunk néhány számot a finn slágerlista első tíz helyezettje közül. Hallgassák Petterit a szaunában pénteken délután 5-től!

2020-06-26 17 óra Szokásommá vált, hogy időnként átlapozom a finn sajtót, és az érdekesebb hírekből válogatok néhányat. Sajnos továbbra is a járvány a legaktuálisabb hír, viszont örvendetes - legalábbis a finn vendéglősök és szállodások szövetsége szerint - hogy megnyitnak a szálláshelyek, engedélyezik a svédasztalos (természetesen ezt a finnek nem így hívják) étkezéseket és az 500 fő feletti rendezvényeket is.
Szó lesz a múlt héten ünnepelt Juhannusról, vagyis Szent Iván-éjről, és ennek néhány rendészeti vonatkozásáról, valamint egy 60 évvel ezelőtti titokzatos bűnügyről. A végén, egy hír kapcsán pedig Alvar Aaltoról, a finnek egyik legnagyobb becsben tartott építészéről, iparművészéről, akihez kapcsolódnak az alábbi fényképek is. Hallgassák Petterit, azaz Grosschmid Pétert pénteken délután öttől a Szaunában!

2020-06-19 17 óra A finnek és a magyarok rokonok. A finnek és a magyarok nem rokonok. Akkor most hogy is van ez? Dr. Szíj Enikővel az ELTE Finnugor tanszékének nyugalmazott docensével, a Magyar-Finn Társaság elnökével beszélgetek a péntek délutáni Szaunában a finnugor nyelvrokonság tényeiről és legendáiról. Megbeszéljük, hogy kik és hogyan jöttek rá a nyelvrokonságra, milyen bizonyítékai vannak ennek. Szóba kerül a finn-magyar kapcsolatok története, a két nép barátságát erősítő civil diplomácia is. Hallgassák Petterit, vagyis Grosschmid Pétert a szaunából pénteken délután 5-től!

2020-06-12 17 óra Mivel a múlt héten viccelődtünk, szó esett a finn humorról, sőt vicceket is meséltem, most komolyra fordítom a szót. Átnéztem a finn lapokat, és kiválasztottam néhány érdekes dolgot a közelmúlt hírei közül. Például azt, hogy miért kellett lemondania pénzügyminiszteri posztjáról a kormánykoalíció egyik pártja elnökének. Kikerülhetetlenek a járvánnyal kapcsolatos hírek, de ennek kapcsán szó lesz arról is, hogy miért növekedett meg a válások száma az országban. A fiatal hölgy a lemondott pénzügyminiszter. Hallgassák Petterit, azaz Grosschmid Pétert a Szaunában pénteken délután 5-től!

2020-06-05 17 óra Június 5-én már a stúdióból, természetesen illő távolságban a hangmestertől köszönti a hallgatókat Petteri, azaz Grosschmid Péter. Virtuális utazást teszünk a Botteni öböl partján, megnézzük Vaasat és az UNESCO világörökségi listáján levő Raumát, végül Uusikaupunkiban egy rendkívül vicces múzeumot, a Bonk művek kiállítását. Az utóbbihoz kapcsolódva szó esik majd a finn humorról, sőt néhány finn vicc is elhangzik. Hallgassák Petterit a szaunából pénteken délután 5-től!

2020-05-29 17 óra Hosszú idő után először köszönti a hallgatókat a Szauna stúdiójából Petteri, vagyis Grosschmid Péter. Ezúttal a téma aktuális: milyen a vírushelyzet Finnországban? Milyen hatósági intézkedések vannak, hogy viszonyulnak az emberek a korlátozásokhoz? Milyen az egészségügy helyzete, hogyan veszi fel a harcot a járvánnyal? Ezek a kérdések foglalkoztatják a műsorvezetőt és telefonon meghívott vendégét, Sirató Ildikót, akiről bátran mondhatjuk, hogy Finnország-szakértő. A komoly beszélgetést a finn slágerlista tetején elhelyezkedő néhány dal szakítja meg. Hallgassák Petterit péntek délután 5-től!

2020-05-22 17 óra Kihasználva a nagy szabadságot, sétáljanak egy jót, utána viszont hallgassák Petterit, azaz Grosschmid Pétert, aki a finn-magyar civil kapcsolatokról beszélget dr. Sirató Ildikóval, a finn-magyar kulturális kapcsolatok aktív építőjével és gondozójával. Gondolkoztak már azon, hogy mit csinál egy tiszteletbeli konzul? Visy Csabát, a Szegedi Tudományegyetem professor emeritusát, Finnország tiszteletbeli konzulját kérdezzük feladatairól, és arról, hogy mi fűzi Finnországhoz. Szaunában Petterivel minden pénteken délután.  (a műsor ismétlés)

( A 2020.03.13-i adás ismétlése )

2020-05-15 17 óra Milyen jó lenne egy nagyot kirándulni, új tájakat felfedezni! Két hónapja csak képzeletben tudunk utazni, és ez a péntek délutáni műsorban is így lesz. A szaunában izzadva folytatjuk képzeletbeli utazásunkat a finn tájakon, most hosszú útra vállalkozunk. A cél a messzi észak, a rénszarvasok és a Mikulás földje. Szó lesz jégszállodáról, jégtörő hajóról, mosunk aranyat és szétnézünk a végtelen tundrán is. Tartsanak Petterivel, azaz Grosschmid Péterrel pénteken délután 5 órától. Zene is lesz!

2020-05-08 17 óra A rossz hír, hogy még mindig otthonról, a telefonomról, a laptop előtt ülve mondom a magamét. A jó hír, hogy képzeletben megint kirándulunk, ezúttal nyugat felé indulunk a finn fővárosból, meglátogatjuk Hvitträsket, ahol három zseniális építész élt és alkotott együtt és néha egymás ellen, aztán megismerkedünk a Porkkala félszigettel, amit a Világháború után még 10 évig tartott megszállva a Szovjetunió. Megállunk egy festői kisvárosban, amely késekről és az ollókról vált híressé – Fiskarsról van szó, ami csakúgy mint Nokia nemcsak egy cégnév, hanem egy város. Megnézzük Raseborg várát, és teszünk egy sétát Hankoban, Finnország legdélebbi kikötővárosában. Útközben meghallgatjuk a finn slágerlistát vezető dalokat is. Hallgassák Petterit, vagyis engem péntek délután öttől a Rádió Bézsen!

2020-04-24 17 óra Már megszoktuk, hogy péntek délutánonként a szaunában pihenjük ki a hét fáradalmait, de most inkább mozduljunk ki egy kicsit! Negyven napja ülünk itthon, amivel értelmet adtunk már a karantén szó eredeti jelentésének, lévén negyven napos vesztegzárról szó. Virtuális kirándulásra invitálom a hallgatókat, kelet felé utazunk Helsinkiből, meglátogatjuk Porvoo városát, ahol megnézzük a régi kereskedők piros raktárházait, Runeberg házát és a félezer évnél is öregebb templomot, aztán Loviisába, a finn atomvárosba megyünk, ahonnan Kotkába vezet az út, ahol a hatalmas akvárium mellett megismerkedünk a világ legöregebb még működő jégtörőhajójával és az orosz cár halászkunyhójával. Utunk egészen Hamina városáig vezet, majd a visszaúton még megállunk egy arborétumnál és a sipooi öregtemplomnál. Persze zene is lesz, tartsanak Petterivel, vagyis Grosschmid Péterrel egy virtuális kirándulásra pénteken délután 5-kor!

2020-04-17 17 óra Bevallom, nem voltam elég szorgalmas a héten, ezért az elmúlt két péntek délutántól eltérően ma ismétléssel kell beérniük. Mivel a műsor címében is szerepel a szauna, azt hiszem, az újabban bekapcsolódó hallgatók kedvéért egy kicsit erről fogunk beszélgetni.

A szauna a finnek életének elválaszthatatlan része. Régebben, ha vidéken házat építettek, először a szaunát építették meg. Ott tisztálkodtak, pihentek, melegítették át munkában elfáradt izmaikat. Régen a finn nők a szaunában adtak életet gyermekeiknek, mert az volt a ház legtisztább helyisége.

Manapság nem építenek lakást szauna nélkül, és a régi nagy emeletes bérházakban is van lépcsőházanként annyi közös szauna, hogy a hét végén minden családnak jut elegendő idő a relaxálásra.

A finn kormány időnként a szaunában ülésezik, és minden nagyobb cégnek van szaunával is felszerelt tárgyalója. A szauna komoly dolog. Ennek megfelelően léteznek országos szaunatársaságok, különféle hagyományőrző szervezetek és nagyon sok nyilvános szauna.

Ebben a műsorban Sirató Ildikó irodalom- és színháztörténésszel, Finnország régi barátjával és ismerőjével ülünk a szaunában, és osztjuk meg Önökkel ezzel kapcsolatos élményeinket.

Pénteken 17 órától Szaunában Petterivel. Grosschmid Péter és vendége várja a hallgatókat egy közös szaunázásra.

( A 2020.02.14-i adás ismétlése )

2020-04-10 17 óra Péntek. Nagypéntek. Holnapután Húsvét vasárnap. Hogy ünneplik a finnek a húsvétot? Hogy készülődnek az ünnepre? Mik a kedvenc ételeik? Milyen babonák fűződnek a nagyböjt napjaihoz? Ezekre a kérdésekre keresi Petteri a választ, és közben húsvéti zenéket is hallgathat, aki vele tart a szaunába péntek délután öt órától. A mostani húsvét szomorú aktualitásairól is szó lesz, megismerhetjük a koronavírus-járvány finnországi helyzetét, a legfrissebb számokat. A műsor mobiltelefonnal, otthonról készült, lévén a műsorvezető a leginkább veszélyeztetett korosztály tagja, aki ezúton is kíván minden kedves hallgatónak békés és türelmes húsvéti időt.

2020-04-03 17 óra Egy fárasztó hét után jól esik a szaunában üldögélni. Persze az elmúlt hét sajnos nem túl sok aktivitással járt, hiszen - ahogy mostanában sokan - én se mozdultam ki a lakásból, de higgyék el, a folyamatos semmittevéssel járó lelkiismeret-furdalás is lehet fárasztó. Az eddigi adásokban többnyire lég általános kérdésekkel foglalkoztam, most viszont egy kicsit érzékenyebb területre vezetem Önöket. A sokat dicsért finn oktatási modellről lesz szó. Egyenlőre általánosságban, a részletekről majd még lesz szó a későbbi adásokban is. Megismerkedünk a finn oktatási rendszer alapjaival, megtudjuk, hogy miért volt már régóta olyan fontos az írni-olvasni tudás, miért számítanak a finnek az egyik legtöbbet olvasó nemzetnek. Ami a zeneszámokat illeti, egy ismerősöm számon kérte rajtam, hogy van-e egyáltalán népdal Finnországban. Persze, hogy van, olyannyira, hogy a mostani adásban minden zeneszám népdal vagy népdal-feldolgozás lesz. Hallgassák Petterit a szaunában péntek délutánonként 17.00-tól!

2020-03-27 17 óra Lassan itt a hét vége, bár sokan ezt észre se fogjuk venni, hiszen egész héten otthon voltunk, aki megtehette otthonról dolgozva, mások kényszerű vagy önként vállalt karanténban. A szauna - tapasztalat szerint - gyógyítja az egyszerű megfázást, de sajnos ezzel az újfajta vírussal nem tud megküzdeni. Azért befűtjük, és élvezzük a jó meleget. A járványveszélyre való tekintettel most egy ismétlést hallhatunk, amelyben Sirató Ildikóval, aki hivatalosan színháztörténész, nem hivatalosan pedig Finnország-szakértő, a szaunáról és a finn étkezési szokásokról, északi nyelvrokonaink különleges fogásairól beszélgettünk. Természetesen a zene sem hiányzott a programból. Szaunázzanak Petterivel, azaz Grosschmid Péterrel és vendégével!

2020-03-20 17 óra Az én korosztályom mostanában jobb, ha otthon ül, és hallgatja a rádiót. A pénteki szaunában csak Biczó Tamás hangtechnikussal izzadunk, és egy főleg zeneszámokból álló adást rakunk össze. Zenei vegyesfelvágott lesz, számi népzene, finn opera, világhírű finn basszisták Mozartot énekelnek, hallgatunk egy csodálatos vonószenekari előadást a Szilvay fivérek közreműködésével, és végül lesz egy kis metál is a dallamosabb fajtából. Legyenek Grosschmid Péter vendégei pénteken 17 órától a Szaunában.

2020-03-13 17 óra A szauna már be van fűtve. A víz sisteregve válik gőzzé a köveken, mi pedig a finn-magyar kapcsolatokról beszélgetünk Sirató Ildikóval, a műsor gyakori vendégével, aki szinte minden finn-magyar kulturális egyesület aktív tagja. Felhívjuk telefonon Visy Csabát, a Szegedi Egyetem professor emeritusát, Finnország tiszteletbeli konzulját, akit arról faggatok, hogyan lesz valakiből tiszteletbeli konzul, és mit is csinál azon kívül, hogy ezt a szép címet viseli.
Várom Önöket a szaunában, minden péntek délután öttől. Hallgassák Petterit, vagyis Grosschmid Pétert és vendégeit!

2020-03-06 17 óra Petteri ismét a szaunában várja hallgatóit megszokott beszélgetőtársával, Sirató Ildikó irodalom- és színház-történésszel. A Nőnap közeledtével mi másról is lehetne szó, mint a nőkről. A finn lányokról és asszonyokról, akiknek választójogát és választhatóságát a világon először iktatták törvénybe 1906-ban. A finn nőkről, akik a jelenlegi finn kormányban jelentős többségben vannak. Az alkotókról, a munkásokról, a családanyákról és a katonalányokról. Arról, hogy milyen nőnek lenni egy olyan országban, ahol a nemek valóban egyenlőnek számítanak. Mi okoz mégis problémákat? Hallgassák Grosschmid Pétert és vendégét minden pénteken 17.00 órától.

2020-02-28 17 óra Péntek délután 5-kor a szauna már befűtve. Petteri, vagyis Grosschmid Péter, és vendége Sirató Ildikó színház- és irodalomtörténész várja önöket egy kis beszélgetésre. A tél még javában tart, még ha idén nem is olyan, amilyennek a finnek szeretik, vagyis nincs elég hideg, nincs sok hó, a tavak és a tenger nincsenek befagyva. Az igazi tél a hideggel és a sötéttel együtt remek sportolási és kikapcsolódási lehetőségekkel jár, ezekről fogunk beszélgetni egy kicsit. Természetesen zene is lesz.

2020-02-21 17 óra A Szaunában Petterivel témája ezúttal február és az irodalom. A finn februárt két jeles irodalmi évforduló keretezi, mégpedig Runeberg, a finn himnusz költőjének születésnapja és a Kalevala napja, amelyet annak az emlékére tartanak meg, hogy Elias Lönnrot 1835-ben február 28-án tette közzé az első Kalevala kötethez írt előszavát. Beszélgetünk az irodalomról, a februári jeles napokhoz kapcsolódó hagyományokról, és képzeletben megkóstoljuk a Runeberg családhoz fűződő süteményt, amely minden finn család étrendjében megjelenik az évnek ebben a szakában. Alább a recept:

A Runeberg tortácskákat 90 ml űrtartalmú, kifejezetten erre a célra gyártott henger alakú sütőformákban készítik. Kávé vagy tea mellé fogyasztják.

Hozzávalók: A tésztához 1 tojás, 25g kristálycukor, 50g barnacukor, 100g vaj, 50ml tejszín, 200ml liszt, 1 teáskanál sütőpor, 50g darált mandula, 1 teáskanál vaníliás cukor, 1/2 teáskanál amaretto likőr. A cukorsziruphoz 100g kristálycukor, 50ml víz. 1-2 evőkanál sütőrum. A díszítéshez málnadzsem, kristálycukor víz.

Elkészítés: A tojást, a cukrot, a likőrt, a felolvasztott vajat és a felvert tejszínt összekeverjük. A többi hozzávalót is összekeverjük egy külön tálban, majd óvatosan beleforgatjuk a már meglévő masszába. Kivajazunk 8 darab sütőformát, amikbe egyelően elosztjuk a tésztát. 170-200°C-on 15-20 percig sütjük. Ezalatt összeforraljuk a cukorszirup hozzávalóit. Mikor megsültek a tortácskák, rájuk locsoljuk a cukorszirupot és megvárjuk, amig beszívják. Ha kihűltek, kivesszük őket a sütőformából és a tetejüket málnadzsemmel és körülötte cukormázból rajzolt gyűrűvel díszítjük.

2020-02-14 17 óra Ülünk a szaunában. Vendégem ezúttal dr. Sirató Ildikó irodalom- és színháztörténész, a finn-magyar színházi kapcsolatok szakértője. A szaunában lehet csendesen meditálni, lehet beszélgetni, szaunázás közben hideg vízben vagy akár a hóban felfrissülni, a szauna után finomakat enni. A téma a szaunázás, az ételek és italok, az ezekhez fűződő hagyományok. Hallgassák Grosschmid Pétert péntek délutánonként Finnországról és a finnekről!

2020-02-07 17 óra Szaunában Petterivel. Petteri, azaz Grosschmid Péter várja Önöket a szaunában, hogy Finnországról beszélgessünk. Szaunázni nemcsak a finnek szoktak, de a szaunáról talán mindenkinek elsősorban Finnország jut eszébe. Az új műsorsorozatban beszélünk történelemről, földrajzról, tavakról, ételekről, hajókról és az éghajlatról. Szó lesz a finn oktatási rendszerről, a szociális hálóról, a mindennapok örömeiről és gondjairól. Természetesen zene is lesz a romantikus daloktól a metálig.

Kovalik Márta díj

Kedves Barátaim!
 
Szeretnék megosztani Veletek két nagyon jó és szép hírt. 
 
Megünnepeltük a BÉZS Rádió működésének 5 éves évfordulóját. Ehhez itt is hadd gratuláljak Fodor Jánosnak, a Rádió lelkének és motorjának az egész kuratórium nevében! További sok évnyi sikeres működést kívánunk!
 
Az ünnepséget a Király u. 11. szám alatt található K11 Művészeti és Szabadidő Központban szervezte meg János, nagyon szépen és mívesen. Sajnos, akinek igazán ott kellett volna lennie, megbetegedett. Így Talyigás Kati nem volt személyesen jelen, hogy megtudja, hogy Ő kapta idén a Kovalik Mártáról elnevezett vándordíjat.  Fodor János nagyon szép szavakkal emlékezett meg a névadóról, s az első két díjazottról, Bojár Gáborról és Vekerdy Tamásról. Azt is elmondta, hogy egy névtelen adakozó lehetővé tette, hogy a vándordíj egy másolata ott maradhasson a díjazottnál is a következő 5 évben.  Majd felhívta a színpadra a díj alkotóit, Formanek Zuzsát és Bedécs Kristófot, kezükben a díjjal. Talyigás Katalin távollétében pedig engem ért az a megtiszteltetés, hogy átvehettem tőlük a nagyon szép üvegalkotást, ami talán a leszálló Nikére emlékeztet leginkább, de mindenképpen a szárnyalásról, a repülésről, az alkotásról szól - azon kívül, hogy nagyon szép, légies!  
 
Gratulálunk, Talyigás Katalin! 
 
Hegyesi Gábor
Szociális Innovációs Alapítvány 
a Kuratórium elnöke
 

 

 >>>

Hallgatónktól

Kedves Bézs, és Ti mind, akik Nekünk Bézseltek!

Messziről kezdem, de nem lesz hosszú! Szeretem a szép ruhákat, kiegészítőket, mindig is szerettem öltözni, de nem szeretem a harsány színeket! A visszafogott, finom, halvány, minőségi öltözködést kedvelem, és a bézs színeket. Ugye már itt is vagyunk!

Amikor megtudtam hat évvel ezelőtt, hogy a színem, a bézs már egy rádió neve is, azt gondoltam, ez valami reklámfogás csak. De aztán megnéztem, hogy milyen nevek, és műsorok fémjelzik a rádió működését. Hallottam, hogy Fodor János, a kezdeményező, hogy ott vannak mellette azok a nevek is, akikért érdemes „kinyitni” a rádiót, és tudtam, ez bizony jó lesz!

És igen, nagyon jó lett! Szeretem, hogy egyre szélesebb profillal megy, hogy a nagy nevek mellett, jöttek a fiatalok is, hogy frissült a tartalom, szinte egész nap itt szól mellettem a Bézs.

Elegem volt, és van már a máshol a mennyiségében is az egeket ostromló politikai műsorokból, az állandó ekézéstől, a vad hangulatú párbeszédekből, a folytonos „a valamire” való utalgatásokból, olyan rádióra vágytam, ahol, ahogyan az ars poetica-jában is ott van, minőségi, lágy hangok szerepelnek, ahol elfelejtem, hogy kint dühöng a vad világ, ahol nem kell gyomorgörccsel hallgatnom a műsorokat.

Ez a rádió pont ilyen, ezért szeretem. Már hat éve ennek, és kívánom, és remélem, hogy így is marad!

Nagyon sok örömteli, boldog születésnapot kívánok!

Egy hűséges hallgatójuk, Éva

 >>>

Partnereink:

VDSZ jooble myonlineradio wildom

2018. szeptember 16.

Adatforgalmi díj nélkül

Ezentúl még kevesebb lehetősége van, hogy azt mondja: ismerem a nevét, hallottam, hogy érdekesek a műsorai, de nem tudom hol és hogyan hallgathatom. A technika egyre több eszközével segítjük, hogy bárhol, bármikor hallgathassa online adásunkat. Nem kell a számítógép előtt ülnie és online rádiókészülék sem szükséges hozzá, csak vegye elő „élettársát” azaz mobiltelefonját és máris megszólal a Rádió Bézs. Androidosoknak van  Play Store-ból letölthető applikáció, és az Iphone tulajdonosoknak természetesen az App Store-ban is ott az alkalmazás. Vagy elég az oldalunkon látható QR kódot beolvasni, máris szól az adás.

Aki pedig mégis internet rádióján szeretne hallgatni minket, itt keresse:

Rádió Bézs 
http://195.210.29.82:8001/bezs

 
Rádió Bézs 2 
http://195.210.29.82:8002/bezs2

Vodafonos hallgatóinknak különösen jó hírünk van: nekik ezen túl az adatfogyasztás miatt nem kell aggódniuk. Ha havi 1000 forintért Music Passt vásárolnak, adatforgalmi díj nélkül akár 24 órán keresztül szólhat telefonjukon a Rádió Bézs. A szolgáltatást az oldalunkról a Bézs hírek rovatban található linkkel akár közvetlenül is megrendelhetik.

De azért ha megszólal a telefon, ne felejtsék el felvenni!

 >>>
Élő
adás

Élő
adás Bézs 2


Támogass!

Támogassa a Rádió Bézst!

A Rádió Bézs adásait mindenki ingyen hallgatja, de nem ingyen készül.

Immár öt esztendeje erőnkön felül teljesítünk, hogy szólhassunk önökhöz, önökért. Arra kérjük önt, hogy támogasson, hogy életben maradjunk, hogy növekedni és fejlődni tudjunk

 

 >>>

Játék

Szenvedésekkel teli, regényes élet, világhír. Utánozhatatlan hang és örök dallamok. Játékunkban Edit Piafra emlékezünk és a helyes megfejtések beküldői között Michelle Marly: Edith Piaf és a szerelem dala c. könyvét sorsoljuk ki.

 >>>

az Autodoc Club weboldalán