Kovalik Márta díj
Kedves Barátaim!
Szeretnék megosztani Veletek két nagyon jó és szép hírt.
Megünnepeltük a BÉZS Rádió működésének 5 éves évfordulóját. Ehhez itt is hadd gratuláljak Fodor Jánosnak, a Rádió lelkének és motorjának az egész kuratórium nevében! További sok évnyi sikeres működést kívánunk!
Az ünnepséget a Király u. 11. szám alatt található K11 Művészeti és Szabadidő Központban szervezte meg János, nagyon szépen és mívesen. Sajnos, akinek igazán ott kellett volna lennie, megbetegedett. Így Talyigás Kati nem volt személyesen jelen, hogy megtudja, hogy Ő kapta idén a Kovalik Mártáról elnevezett vándordíjat. Fodor János nagyon szép szavakkal emlékezett meg a névadóról, s az első két díjazottról, Bojár Gáborról és Vekerdy Tamásról. Azt is elmondta, hogy egy névtelen adakozó lehetővé tette, hogy a vándordíj egy másolata ott maradhasson a díjazottnál is a következő 5 évben. Majd felhívta a színpadra a díj alkotóit, Formanek Zuzsát és Bedécs Kristófot, kezükben a díjjal. Talyigás Katalin távollétében pedig engem ért az a megtiszteltetés, hogy átvehettem tőlük a nagyon szép üvegalkotást, ami talán a leszálló Nikére emlékeztet leginkább, de mindenképpen a szárnyalásról, a repülésről, az alkotásról szól - azon kívül, hogy nagyon szép, légies!
Gratulálunk, Talyigás Katalin!
Hegyesi Gábor
Szociális Innovációs Alapítvány
a Kuratórium elnöke

>>>
Karácsony
Bézs 2020. 11. 24. Faragó Judit
Karácsony
Röviden:
Nincs karácsony Corvin nélkül. Nincs karácsony.
Hosszabban: Most Corvinnal sincs karácsony. Hiába tették ki az utcára a füzéreket, hiába lett ezüst a szomszédasszony konyhaablaka, hiába áll már a bevásárló központ előtt az irdatlan műfenyő, az idén nincs karácsony. Hiába mennek külföldre az ajándékcsomagok az unokáknak, ők nem jönnek, és a nagyi sem repül.
Budapest, Linz, Amszterdam megint Skype-kapcsolatban ünnepel, mint a születésnapokon, de nem lesz ünnepi vacsora annyi embernek, hogy a kerti asztalt kelljen a nappaliban felállítani. Nem készül bödönnyi töltött káposzta, 8-10, akármennyi rúd bejgli, ha azt nem a karácsonyfa alatt esszük meg. Ha készül is, legfeljebb a kertkapura lesz akasztva az élelmiszerküldemény. Valljuk be, ez a legjobb indulattal sem nevezhető karácsonynak.
Izgatott ajándékbontogatás már régen nincs. Mióta a gyerekek felnőttek, drága, értelmetlen és többnyire félresikerült a „meglepi”. Unalmas a pulcsi, az ing, a kozmetikum és a díszlámpa-füzér. Unalmas az egészhez jó képet vágni. És ez nekem nem is nagyon hiányzik. Bevallom, még a fényképnézegetés sem.
Nem nevelkedtem karácsonyozó családban, így felnőtt koromban sem vált nélkülözhetetlen ünneppé. Sőt. Mi már régen nem ezért jövünk össze, hanem mert szeretjük egymást – bármikor. Kitüntetetten karácsonykor pedig egyszerűen fárasztó a rengeteg étel előállítása, a romok eltakarítása. Speciel nyomasztó, hogy nekem külön kell főzni, ezt huszon akárhány éve sem szoktam meg. Persze segítünk egymásnak. Jó azokat látni, akiket csak ilyenkor lehet, jó megismerkedni az új barátokkal, barátnőkkel, az unokákkal. Csak hát éppen karácsonykor nagyon fáradságos ehhez az örömhöz hozzáférni. Az idén nem is lehet.
Nem tudom, ki hogy van vele, azért én biztosan megint beszerzem a gallyakat – szigorúan nem fát -, lemegyek a pincébe a díszekért, megpróbálok a készletből új kombinációt előállítani, aztán várom a vízkeresztet, hogy megszabaduljak a potyogó tűlevelektől. Menüm ünnepi része a bejgli lesz, amit a hozzámtartozó valamilyen mennyiségben mégis előállít, én pedig eszem belőle, noha idegen a diétámtól. De hát egyszer van karácsony évente – hál istennek. Vagy most egyszer se?
>>>