A Rádió Bézs elsősorban a Nőkért szól. Éppen ezért a férfiak is hallgatják. A felnőtt, érett, érző és gondolkodó nőkért. Aki a Bézst hallgatja, igényes, szép zenére és higgadt, okos szóra számíthat. A Rádió Bézs online rádió, napi 24 órában szól! A Rádió BÉZS a finom lágy hangok vonala! Sok szép muzsika, értelmes emberek! Higgadt és mégis szenvedélyes  >>>

Rádióbézs

Gaál Ildikó

Kíváncsi ember vagyok. Ezért foglalkozom színház rendezéssel, tanítással, írással. Valamiképp mindig a …másik emberrel… a többiekkel. Nincs ennél érdekesebb. Ez olyan, mint egy boldog nászéjszaka: Most jó! Most fáj! Most jó és fáj!

Csütörtökön kettőtől háromig. A műsor címét pedig majd kitaláljuk.


• Ami belefér... egy óra Gaál Ildivel • Csütörtök 14:00-15:00 •

2019-08-15 14 óra Kollár István dokumentumfilm rendező lesz a műsor vendége, aki kereken 5 éve készíti azt a filmet saját pénzből! , ami idén ősztől talán már látható lesz különböző médiumokban. A film címe: Alzheimer...

Hogy hogyan és miért fogott bele, mit tanult belőle ő, és mi mindenre jöhetünk rá mi nézők a filmjét látva, erről beszélgetünk majd a műsorban, ahol talán fény derül arra is, hogy miképp lehet ilyenkor motiváció a személyes érintettség.

2019-08-08 14 óra Demencia...Belátom, hogy nem egy könnyed, nyári, strandolós téma, de mit szólnának, ha kiderülne, hogy az időjárás, a nagy meleg is hatással van a demenciával élők aktuális fizikai és lelki állapotára? Meg a folyadék fogyasztás mennyisége , sőt a táplálkozás minősége is. Tudták, hogy a mediterrán típusú ételek gyakori fogyasztása megelőzi, hátráltatja a betegséget? És azt, hogy a demencia szó számos konkrét , általában idősebb korban jelentkező betegség gyűjtőneve? 
Elindulunk innen, aztán megpróbáljuk kicsit körbejárni a kérdést, hogy mi is korunk talán legalattomosabb, a személyiségünket is átalakítani képes népbetegsége.
Dr. Egervári Ágnes neurológus lesz a műsor vendége.

( A 2019.07.04-i adás ismétlése )


2019-08-01 14 óra Vérbeli operett primadonna. Akkor is, ha ma már csak nagyon ritkán lép fel. Tanít inkább. Ő azt mondja, éneklést. Szerintem annál sokkal többet: színpadi jelenlétet. Olyat, ami a csak a klasszikus operett sajátja és ami talán igazán nem is tanulható...Különleges vendég, egy ma már alig érzékelhető világ letéteményese: Domonkos Zsuzsa primadonna.

( A 2019.06.06-i adás ismétlése )
 

2019-07-25 14 óra A ParaDance Company elnöke, táncosa, az Abilty Fashion modellje és Parafekvenyomó versenyző, Koselák Renáta lesz a műsor vendége. 

( A 2019.05.16-i adás ismétlése )

2019-07-18 14 óra Sári Edinát várom ma ide egy órára beszélgetni. Így ír magáról:
Végzettségemet tekintve: marketing- és PR-szakember, hivatásom szerint: író, újságíró, a Nézőpontváltó Egyesület elnök vagyok, amely egy új, országos, rákellenes színházi és egészségfejlesztési program.
Ez 2016. májusától indult útjára Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta® elnevezéssel.
Edina emellett megteremtett egy új irodalmi alműfajt is, a szórakoztató egészségügyi edukációét.
Szóval beszélgetünk irodalomról, betegségről, gyógyulásról színházról. A szórakoztatást pedig majd meglátjuk....igyekszünk.

( A 2019.02.07-i adás ismétlése )

2019-07-11 14 óra Nógrádi és Koltai...nem hangzik rosszul ez a két név egymás mellett. Énekes, színész, kántor rendező, író és még mennyi minden, ami egyikük, vagy másikuk " cimkéje " lehet, de ami fontosabb:barátok. És most mesélnek majd magukról és egymásról. Nógrádi Gergely és Koltai Róbert.

2019-07-04 14 óra Demencia...Belátom, hogy nem egy könnyed, nyári, strandolós téma, de mit szólnának, ha kiderülne, hogy az időjárás, a nagy meleg is hatással van a demenciával élők aktuális fizikai és lelki állapotára? Meg a folyadék fogyasztás mennyisége , sőt a táplálkozás minősége is. Tudták, hogy a mediterrán típusú ételek gyakori fogyasztása megelőzi, hátráltatja a betegséget? És azt, hogy a demencia szó számos konkrét , általában idősebb korban jelentkező betegség gyűjtőneve? 
Elindulunk innen, aztán megpróbáljuk kicsit körbejárni a kérdést, hogy mi is korunk talán legalattomosabb, a személyiségünket is átalakítani képes népbetegsége.
Dr. Egervári Ágnes neurológus lesz a műsor vendége.

2019-06-27 14 óra A múlt héten megemlékeztünk Zorger János bácsiról, aki alig két hete halt meg. Amikor körbekérdeztem az ismerősök között arról, hogy ki mit tudott róla, belebotlottam egy igen izgalmasnak látszó közösségbe, amely a tagjai közé fogadta a " nyuszis hajléktalant". Motoros közösség ez is, Nemzetközi szervezet, amely segíteni próbál az arra rászorulóknak. Zord külső és karitatív szándék jellemzi őket-mondják magukról. A magyar Punishers LEMC Hungary alelnöke Kőszegi Tamás és az egyik supportere Nagy Viktória jönnek hozzánk. A többit szóban...

2019-06-20 14 óra Ő is elment. Zorger János, János bácsi, a " nyuszis adakozó hajléktalan". Az ő emlékére szóljon most egy 2018 áprilisában készült beszélgetés, amelyben Hegedűs Král Raffael mellett  ő is a műsor vendége volt.

( A 2018.04.27-i adás ismétlése )

2019-06-13 14 óra Formanek Csaba különleges színházi alkotó, a sokak által alternatívnak nevezett színházi világ meghatározó egyénisége. Noha matematikusnak készült, nagyon hamar kiderült számára, hogy nincs más választása, mint színházat csinálni a maga módján. Szereti a klasszikustól eltérő tereket használni sajátos világának kifejezésére. Ír, játszik, rendez. A többi majd kiderül....

2019-06-06 14 óra Vérbeli operett primadonna. Akkor is, ha ma már csak nagyon ritkán lép fel. Tanít inkább. Ő azt mondja, éneklést. Szerintem annál sokkal többet: színpadi jelenlétet. Olyat, ami a csak a klasszikus operett sajátja és ami talán igazán nem is tanulható...Különleges vendég, egy ma már alig érzékelhető világ letéteményese: Domonkos Zsuzsa primadonna.

2019-05-30 14 óra Ismerek pár igazi, varázslatos őrültet....Vámos Zoltán az egyik. Szerintem elég, ha annyit mondok róla, hogy filmrendező és mentőorvos!!
Még talán annyi, hogy ő rendezte a tavalyi filmes évad egyik legnézettebb mozifilmjét, a Parázs a szívnek címűt. A többit elmondja ő.

2019-05-23 14 óra Kovács Juju lesz a műsor vendége. 

Fotós, sőt színházi fotós.A legjobbak közül való.
Hogy miképp kapja el az ember a legjobb pillanatot, és egyáltalán melyik az, hogy mitől jó alany valaki a kamera előtt és hogy ez hogy függ össze egy nárcisztikus kiállítással, és egyáltalán milyen a világ az objektíven keresztül?
Hát nagyjából ezekről lesz szó.

( A 2019.03.28-i adás ismétlése )

2019-05-16 14 óra A ParaDance Company elnöke, táncosa, az Abilty Fashion modellje és Parafekvenyomó versenyző, Koselák Renáta lesz a műsor vendége. 

2019-05-09 14 óra Egy ideje az egész ország megismerte az arcát, a hangját. Játszik ugyanis egy népszerű televíziós sorozatban. Jól. Bevallom, meglepett, hogy mennyire jól. Nem azért, mert rossznak gondoltam, hanem azért, mert nem ismertem ezt az oldalát. Valaha ugyanis kollégák voltunk egy másik rádióban. Akkoriban nem volt egyszerű az élete, mégis mindig nevetve közlekedett a világban. Nem is értettem az okát. Talán most majd elmeséli. A minap közvetve hallottam róla és az édesapjáról egy egészen megdöbbentő, filmvászonra kívánkozó történetet...Na akkor úgy gondoltam, itt az idő: beszélgessünk sok év után újra Haagen Imrével.

2019-05-02 14 óra Dr.Prezenszki Zsuzsanna pszicho-onkológus lesz a műsor vendége. Vesszőparipája az orvos- beteg kommunikáció. Annyira, hogy heti rendszerességgel vezet csoportterápiás foglalkozást ebben az ügyben betegeknek.Az orvoshoz való előjegyzésben 5 perces időközökkel adnak időpontot a várakozóknak. Az orvosnak a kötelező mondatokat el kell mondania. A beteg kérdezne, ha merne...És közben elbeszélnek egymás mellett.. Van megoldás?

( A 2019.04.04-i adás ismétlése )

2019-04-25 14 óra15 éves a Körúti Színház. Magánszínház... Tulajdonosa, probléma megoldója, olykor rendezője, írója, színésze Galambos Zoltán. A színház csapata nemcsak játszik, hanem vezet, díszít, szállít, és MŰKÖDIK! A napokban mutatták be egy budapesti moziban az első saját gyártású filmvígjátékukat a Spanyolul tudni kell címűt. A tao körüli történések a legtöbb magánszínház életét fenekestül felforgatták. A legtöbben- jobb híján- kivárnak.Ők eddig minden nagy változást túléltek. Hogy miképp, és hogy merre tovább...erről beszélgetünk majd. 

2019-04-18 14 óra Juhász Rita jön hozzánk, aki kulturális menedzser, közgazdász, természetesen imádja a színházat, hiszen" színházi nevelő" diplomája is van,  és vállalkozó kedvében odáig merészkedett, hogy néhány hónapja vezetőjévé lett Budapest bulinegyedében egy különleges kulturális intézménynek. Hogy milyen a Király utca közepén működtetni egy közösségi színteret, ami másról szól, mint a közelében zakatoló többi hely, és hogy mi ebben a kihívás...hát erről szól majd a műsor

2019-04-11 14 óra Bán Ágnes, vagy ahogy a szakmában mindenki ismeri a Bán Ági. Valaha színésznőnek készült, aztán mégis inkább televíziós újságíró lett. Mostanában pedig Budapest egyik legnépszerűbb lakásszínházának vezetője, kitalálója. Mindeközben  pedig sokak számára igazi lelki segítő, vezető. És árad belőle az optimizmus és a humor. Jó lesz vele.  

2019-04-04 14 óra Dr.Prezenszki Zsuzsanna pszicho-onkológus lesz a műsor vendége. Vesszőparipája az orvos- beteg kommunikáció. Annyira, hogy heti rendszerességgel vezet csoportterápiás foglalkozást ebben az ügyben betegeknek.Az orvoshoz való előjegyzésben 5 perces időközökkel adnak időpontot a várakozóknak. Az orvosnak a kötelező mondatokat el kell mondania. A beteg kérdezne, ha merne...És közben elbeszélnek egymás mellett.. Van megoldás?

2019-03-28 14 óra Kovács Juju lesz a műsor vendége. 
Fotós, sőt színházi fotós.A legjobbak közül való.
Hogy miképp kapja el az ember a legjobb pillanatot, és egyáltalán melyik az, hogy mitől jó alany valaki a kamera előtt és hogy ez hogy függ össze egy nárcisztikus kiállítással, és egyáltalán milyen a világ az objektíven keresztül?
Hát nagyjából ezekről lesz szó.

2019-03-21 14 óra Hangyál Judit jön ma hozzánk, aki alapvetően színházi menedzser, és mint ilyen a Spirit Színház művészeti vezetője, de volt már a témába vágó televízió műsora is .A legkülönbözőbb színházak művészeti titkáraként dolgozott egy darabig, úgyhogy a szervezésről is sokat tud. Sőt ! Ő írja a Műcsarnok blogját .Végezetül pedig mint stylist is sikeres. 
Úgyhogy kíváncsi lettem a titkára....

2019-03-14 14 óra Egy NŐ , csupa negybeTŰvel. Nem a szavak embere, hanem a belső képeké. Azokat hímezi, varrja, ragasztja, nyomtatja vászonra,anyagba. Az életét. Méghozzá olyan vászonba,ami épp lejött a szövőgépről. És ez a vászon végtelenül hosszú. Olyan az egész, mint egy ősi átok, amiből csodák születnek. Richter Sára képzőművész lesz a vendégem.

2019-03-07 14 óra Tunyogi István, színész , rendező. De talán helyesebb, ha azt mondom, ő maga a Lőrinci Színpad. 25 évvel ezelőtt kitalálta, hogy csinál egy saját színházat, ami meséket játszik. És megcsinálta. Ennyi idő alatt több, mint 100 hivatásos színészt foglalkoztatott . Írt, rendezett, bérletet szervezett, önkormányzathoz járt, pályázott, küzdött. 72 éves. És most befejezi. Miért?

2019-02-28 14 óra Egy fiatal magyar színésznő, aki alól egyszer csak elfogyott a munka.Nem esett kétségbe, hanem újragondolta,hogy mi az,amihez ért, és rájött, hogy az isten is call centeres munkatársnak teremtette... 9 hónapig bírta.
Aztán felállt. Végül az élményeiből darabot írt. Call girl címmel. Néhány napja mutatták be.
Mészáros Piroska lesz a vendégem.

2019-02-21 14 óra A minap fedeztem fel,hogy milyen sok remek színész van,aki írónak sem utolsó,sőt. Közülük való az a Marjai Virág,aki igazi ős "bézses", hiszen nem is olyan régen még műsort vezetett nálunk.Most újra itt lesz.

2019-02-14 14 óra Tokody Ilona Liszt Ferenc-díjas,,Kossuth-díjas énekművész és párja, Muskát András operaénekes jönnek ma hozzánk.Az ő közös történetük a pályán és a magánéletben is különös mese. Egy autogram kéréssel kezdődött...De hogy ki kérte és kitől,és miképpen lett ebből közös munka,szerelem és végül házasság,nos ezt majd elmesélik ők.

( A 2019.01.24-i adás ismétlése )

2019-02-07 14 óra Sári Edinát várom ma ide egy órára beszélgetni. Így ír magáról:

Végzettségemet tekintve: marketing- és PR-szakember, hivatásom szerint: író, újságíró, a Nézőpontváltó Egyesület elnök vagyok, amely egy új, országos, rákellenes színházi és egészségfejlesztési program.

Ez 2016. májusától indult útjára Nézőpontváltó rákellenes színházi staféta® elnevezéssel.

Edina emellett megteremtett egy új irodalmi alműfajt is, a szórakoztató egészségügyi edukációét.

Szóval beszélgetünk irodalomról, betegségről, gyógyulásról színházról. A szórakoztatást pedig majd meglátjuk....igyekszünk.

2019-01-31 14 óra Hercsel Adél író,újságíró lesz a műsor vendége,akit nem hagyott nyugodni az azóta már lecsendesedni látszó metoo forradalom.Történeteket gyűjtött,szakértőket keresett,interjúkat készített és mindezt írásba foglalta. Beszélgetett érintett nőkkel és férfiakkal is.Ebben az órában elmeséli a tapasztalatait.

2019-01-24 14 óra Tokody Ilona Liszt Ferenc-díjas,,Kossuth-díjas énekművész és párja, Muskát András operaénekes jönnek ma hozzánk.Az ő közös történetük a pályán és a magánéletben is különös mese. Egy autogram kéréssel kezdődött...De hogy ki kérte és kitől,és miképpen lett ebből közös munka,szerelem és végül házasság,nos ezt majd elmesélik ők.

2019-01-17 14 óra Olasz Györggyel beszélgetek ebben a műsorban, aki szokatlan párosításban művel szakmát és hobbit. Üzleti francia nyelvet tanít ugyanis az egyetemen, közben pedig prímás. Ez utóbbit kereken negyven éve űzi. Szinte napra pontosan ennyivel ezelőtt lépett fel első zenekarával a táncház mozgalom hajnalán. Most eljön hozzánk, talán még francia fordításait is megmutatja, de hogy hegedűt hoz magával, az biztos.

( A 2018.01.26-i adás ismétlése )

2019-01-10 14 óra Kinek jut eszébe manapság színházat alapítani egy túlpolitizált,érzelmileg szétszakadt ,gazdaságilag megfenekelett megyeszékhelyen? 
És hogy lehet az,hogy még nem bukott bele,aki megálmodta?
2012-ben jött létre a Zenthe Ferenc Színház Salgótarjánban....azóta már önálló társulata,kiemelt színházi státusza és számos remek előadása van. Számon tartja őket a szakma és szereti a közönség.Nem gyanús ez egykicsit?
Simon Lajos ,a színház alapító igazgatója a műsor vendége....azaz valójában én voltam az övé.

2018-12-27 14 óra Darvas Ferenc színházi zeneszerző. Édesapja az egykor országszerte ismert,szeretett költő,humorista, konferanszié: Darvas Szilárd,az éjszakai Budapest népszerű alakja volt. A fiú számtalan színházi zene szerzője, előadója, sőt színészként is megállja a helyét. És mindezeken túl elképesztő csodákra képes a fejben való számolás területén. Most ráér kicsit mesélni nekünk.

2018-12-20 14 óra Akinek gyereke van,kívülről fújja a dalaikat.Akinek nincs,az is,mert tán maga sem tudja,hogy a" Remek a hangulatom,ma van a szülinapom...." refrént,amit minden születésnapon énekel a család,nekik köszönheti.
25 éve vannak a pályán. Két,három generáció már felnőtt a dalaikon.És ők még mindig fiatalok.Közben változott persze sokminden...De ezt majd ők elmondják. Alma Zenekar

( A 2018.11.08-i adás ismétlése )

2018-12-13 14 óra Csodaszép,fiatal és elképesztően tehetséges lány.És erre már felfigyelt a "szakma"is.Filmfőszerep(Aurora Borealis), koncertek,önálló énekes lemez,színházi szerepek sora.Robog vele az a bizonyos szekér.Kívülről ilyennek látszik Törőcsik Franciska.
Hogy "belül"milyen,arra én is kíváncsi vagyok.

( A 2018.09.27-i adás ismétlése )

2018-12-06 14 óra Vendég Gyurkovics Györgyi, Gyurkovics Tibor özvegye. Az apropót a könyve adja, amely a napokban jelent meg. A szerkesztő Gaál Idikó, a kérdező Vályi Gábor.

2018-11-29 14 óra Mindössze 16 éves és nagyon tehetséges. Énekel, zenét szerez,színpadon játszik és persze iskolába jár. Még egészen kislány és már majdnem egészen nagy... A nevét pedig jegyezzük meg: Agata Angilella

( A 2018.10.18-i adás ismétlése )

2018-11-22 14 óra Gaál Ildikó szerkesztő: „Színész. Láttató művész. Nemcsak a valódit mondja, hanem az igazat.”

Koltai Róbert szerző: „Gyakran érzem magam így az életben, a színpadon vagy a kabaréban: mindkét kezemmel fogom a nehéz üvegtáblákat, vigyázok, hogy el ne törjenek, miközben a gatyám lassan a bokámra csúszik, és kilátszik az ülepem."


Koltai Róbert 75 éves; 50 éve színész (aranydiplomás), 25 éve rendezte és főszerepelte a Sose halunk meg című filmet. Egy órára „megáll” a mai műsorban, s beszélget a tegnapról, a máról, a holnapról.

Tegnap: eredménye a Sose halok meg? címet kapott könyv.

Ma: egy „kulisszatitok” a Batang felé sikeres színdarabból.

Holnap: hétfőn kezd új zenés darabot próbálni.


Biztos siker!

2018-11-15 14 óra Már a könyv címe is izgalmas...hát még, ha azt is tudjuk hozzá, hogy a szerző maga is pszichológus. A könyv szerzőjével, Szigeti Ildikóval beszélgetek ezúttal.

2018-11-08 14 óra Akinek gyereke van,kívülről fújja a dalaikat.Akinek nincs,az is,mert tán maga sem tudja,hogy a" Remek a hangulatom,ma van a szülinapom...." refrént,amit minden születésnapon énekel a család,nekik köszönheti.
25 éve vannak a pályán. Két,három generáció már felnőtt a dalaikon.És ők még mindig fiatalok.Közben változott persze sokminden...De ezt majd ők elmondják. Alma Zenekar

2018-11-01 14 óra Dömény Csaba jön hozzánk beszélgetni. Ő az Arcus Könyvesbolt és Galéria kitalálója, tulajdonosa , működtetője Vácott. Kényelem, meghittség, nyugalom és KULTÚRA jellemzi a helyet és a tulajdonosát. Semmi hivalkodás és mégis, vagy tán pont ezért figyelni kell rá.
A meghívásra így reagált:
- Jövök persze, szívesen. De miről fogunk beszélgetni egy óráig?

( A 2018.08.30-i adás ismétlése )

2018-10-25 14 óra Rados Virág író lesz az óra vendége..Nem is mondok előre mást, csak néhány sokatmondó könyvcímet a művei sorából:

Bántalmazó házasság
Egy mániás depressziós nő regénye
Ádám asszonyai
In flagranti
Bipoláris
Visszakapott élet
Érzik, ugye? A többit majd szóban....

( A 2018.07.05-i adás ismétlése )

2018-10-18 14 óra Mindössze 16 éves és nagyon tehetséges. Énekel, zenét szerez,színpadon játszik és persze iskolába jár. Még egészen kislány és már majdnem egészen nagy... A nevét pedig jegyezzük meg: Agata Angilella

2018-10-11 14 óra Bánóczy Zoltán boxoló,testnevelő tanár,személyi edző és.....színész.

2018-10-04 14 óra "Szüleim kilenc gyermeke közül nyolcadikként jöttem a világra. A nagy családból nagy orgánumot örököltem s az elmesélt gyermekkori történetek alapján egész kicsi korom óta szerettem szerepelni. Vendégségben bukfenceztem, bohóckodtam és szórakoztattam a „nagyérdeműt.” Ez most sincs másképp-csak más formát vett a kommunikációm.Sok mondanivalóm van, amit szeretnék továbbadni annak a közönségnek aki nyitottan fogadja a zenét,irodalmat,bohózatot,filozófiát..."
Így ír magáról Szentgyörgyváry Laura abban az ismertetőben, amelyet Los Angelesben olvasnak róla majd az ott élő magyarok. Akik pedig ellátogatnak a 18. Los Angelesi Magyar Filmfesztivál gálaestjére, azok hallják is őt énekelni. 
Énekelni nálunk is fog. És mesélni is. A többire én is kíváncsi vagyok.

2018-09-27 14 óra Csodaszép,fiatal és elképesztően tehetséges lány.És erre már felfigyelt a "szakma"is.Filmfőszerep(Aurora Borealis), koncertek,önálló énekes lemez,színházi szerepek sora.Robog vele az a bizonyos szekér.Kívülről ilyennek látszik Törőcsik Franciska.
Hogy "belül"milyen,arra én is kíváncsi vagyok.

2018-09-20 14 óra Kifli zenekar. A nagysikerű Alma zenekar egykori tagjainak új csapata.Gyerekzenét játszanak,ha van ilyen...Persze van,tudjuk.Hogy pontosan mit takar a szó,azt pedig megfejtjük együtt.Négy jókedvű,hangos,érzékeny pasi.Halljuk.

( A2018.08.23-i adás ismétlése )

2018-09-13 14 óra A műsor vendége egy tehetséges, fiatal színésznő, Nagy Nati, aki már eljátszotta élete első film főszerepét is. Mit vár, mit várhat ma a pályától egy induló művész?

2018-09-06 14 óra Polgár Lászlóné Altberger Klára tanár, Polgár László pedagógus, sakkedző felesége és a Polgár lányok édesanyja jön hozzánk ma a műsorba,.Férje találmányáról, a csillagsakkról fogunk beszélgetni, ami számtalan általuk írt tanulmány témája volt már, mégis a " szakmán" kívül igen kevesen ismerik. De persze beszélgetünk arról a speciális életformáról is, ami az övék. Az eredményekről, sikerekről, és mindezek áráról...

2018-08-30 14 óra Dömény Csaba jön hozzánk beszélgetni. Ő az Arcus Könyvesbolt és Galéria kitalálója, tulajdonosa , működtetője Vácott. Kényelem, meghittség, nyugalom és KULTÚRA jellemzi a helyet és a tulajdonosát. Semmi hivalkodás és mégis, vagy tán pont ezért figyelni kell rá.
A meghívásra így reagált:
- Jövök persze, szívesen. De miről fogunk beszélgetni egy óráig?

2018-08-23 14 óra Kifli zenekar. A nagysikerű Alma zenekar egykori tagjainak új csapata.Gyerekzenét játszanak,ha van ilyen...Persze van,tudjuk.Hogy pontosan mit takar a szó,azt pedig megfejtjük együtt.Négy jókedvű,hangos,érzékeny pasi.Halljuk.

2018-08-16 14 óra Olyan művész jön hozzánk, akiről bátran ki lehet jelenteni, hogy világhírű. Alkalmazott grafikus művészként egyszer csak kitalált valamit, ami egy pillanat alatt meghódította a világ animációs filmiparát. Ez a találmány nem csak a világhírt hozta el neki, hanem számos filmes díjat, Oscar jelölést, elismerést. Ő maga csendes, finom, halk szavú művész. Inkább figyel, mint beszél. Azért most megpróbálom szóra bírni a Homokembert, Cakó Ferenc, animációs filmrendezőt.

( A 2018.06.28-i adás ismétlése )

2018-08-09 14 óra Róbert nap van... Két Robi is jön ma beszélgetni. Egy Koltai és egy Rátonyi.

( A 2018.06.07-i adás ismétlése )

2018-08-02 14 óra Színész, rendező rutinos újrakezdő ember. Volt színház vezető és megjárta a poklot is. És sose felejtem el, ahogy a La Mancha lovagjában énekelt. Szemán Béla

( A 2018.05.25-i adás ismétlése )

2018-07-26 14 óra A nemzetközi karrier közelébe kerülhet a Jennifer Lawrence új filmjében szerepet kapó Pethő Kincső, aki a prózai és táncszínházi szerepei mellett a nagyközönség számára a „Jóban Rosszban” (a vallási fanatikus, Lux Anna) karakterének megformálása révén lehet ismerős.

A magyar színészek nemzetközi befutási lehetőségeiről; arról, hogy milyen volt a világ jelenleg legkeresettebb színésznőjével forgatni; valamint arról beszélgetünk, hogy mi a különbség színész szemmel egy magyar film és egy hollywoodi produkció között.

( A 2018.02.23-i adás ismétlése )

2018-07-19 14 óra A műsor vendége Szirtes Balázs színművész. A Játékszín 39 lépcsőfok című előadásában 30 szerepet játszik egymaga bravúros átváltozó képességgel.Monodrámát fordít magának,amit azután eljuttat a színpadig.Játszott tv sorozatban,és élt Angliában...Most pedig egy órára itt lesz velünk.Talán még boldog új évet is kíván...

( A 2017.12.29-i adás ismétlése )

2018-07-12 14 óra A műsor vendége Janik László, színész, rendező, szövegíró, tanár. Az egykori Fogyi Úr a reklámból, aki miatt anno a határon ellenőrzés nélkül átengedték a Kossuth-díjasokkal tűzdelt színházi tájbuszt, csak mert őt felismerték. Aki azóta nem csak művész, hanem üzletember is...

( A 2018.01.19-i adás ismétlése )

2018-07-05 14 óra Rados Virág író lesz az óra vendége..Nem is mondok előre mást, csak néhány sokatmondó könyvcímet a művei sorából:

Bántalmazó házasság
Egy mániás depressziós nő regénye
Ádám asszonyai
In flagranti
Bipoláris
Visszakapott élet
Érzik, ugye? A többit majd szóban....

2018-06-28 14 óra Olyan művész jön hozzánk, akiről bátran ki lehet jelenteni, hogy világhírű. Alkalmazott grafikus művészként egyszer csak kitalált valamit, ami egy pillanat alatt meghódította a világ animációs filmiparát. Ez a találmány nem csak a világhírt hozta el neki, hanem számos filmes díjat, Oscar jelölést, elismerést. Ő maga csendes, finom, halk szavú művész. Inkább figyel, mint beszél. Azért most megpróbálom szóra bírni a Homokembert, Cakó Ferenc, animációs filmrendezőt.

2018-06-21 14 óra Nincsenek véletlenek...Ezt mindig is sejtettem, de néha olyan erősen jelentkeznek a " csilló véletlen" szálaiból szőtt törvényszerűségek, hogy magam is meglepődöm. Hívtam egy vendéget a műsorba, aztán írtam hozzá egy előzetest. Figyelmeztetésül pedig előző nap küldtem a vendégnek egy sms-t. Az előzetes szövege és képanyaga a telefonomról küldés közben! eltűnt, az sms-re nem jött válasz és a vendég nem érkezett meg. Így aztán Vályi Gáborral néztünk egymásra kétségbeesetten. Aztán " megmentettük " a műsort. Főleg Ő. Én lettem vendég a saját műsoromban és nagyon jól éreztem magam . Másfél óra múlva telefonált a tervezett beszélgetőtárs, hogy bocsánatot kérjen: nem ért ide. Hát így...

2018-06-14 14 óra Mennyire öngyilkos vállalkozás magánszínházat működtetni? Csak belebukni lehet? A Fantáziamalom Családi Színház hosszú évek óta működik már. És eltart egy családot, amiben lassan felnőnek a gyerekek és viszik tovább a szakmát. Vendégem Szőcs Péter, a családfő, illetve Redő Juli táncos.

2018-06-07 14 óra Róbert nap van... Két Robi is jön ma beszélgetni. Egy Koltai és egy Rátonyi.

2018-05-31 14 óra Egy fiú és egy lány. Cs. Szabó Viktória és Farkas Krisztián. Színésznek készülnek. Nem a hagyományos utat választották. A Théba Akadémia növendékei. És az enyémek. Hamarosan vizsgáznak. Merre tovább?

2018-05-25 14 óra Színész, rendező rutinos újrakezdő ember. Volt színház vezető és megjárta a poklot is. És sose felejtem el, ahogy a La Mancha lovagjában énekelt. Szemán Béla

2018-05-18 14 óra A műsor vendége túlzás nélkül a legszebb hangú magyar színész. Kertész Péter.

Róla lesz szó természetesen. Az elmúlt 50 évről, amit a pályán töltött. Szakmáról ,szerelemről, színházról, életről...

( A 2018.05.11-i adás ismétlése )

2018-05-11 14 óra A műsor vendége túlzás nélkül a legszebb hangú magyar színész. Kertész Péter.

Róla lesz szó természetesen. Az elmúlt 50 évről, amit a pályán töltött. Szakmáról ,szerelemről, színházról, életről...

2018-05-04 14 óra Kozári Dóra Éva, azaz Mesedorka, a Marcsi mesekönyv sorozat szerzője lesz a műsor vendége. Dóri volt újságíró, rádió riporter, Blogger. Már egy ideje meséket ír. Erről és sok egyébről...

2018-04-27 14 óra Motoros angyalok a családon belüli erőszak ellen. Vendégem a témában Hegedűs-Král Rafael.

2018-04-20 14 óra A műsor vendége egy különleges színházi vállalkozás két képviselője. A magyarországi nemzetiségi színházak összekapaszkodtak egy produkció erejéig. Talán tanulhatunk tőlük...

2018-04-13 14 óra Van egy poén, amin 10 évig nevettem hangosan. Ma is elmosolyodom, ha eszembe jut. Egy abszurd apróhirdetés. Így szól: összecsukható babakocsit cserélnék szétnyithatóra...
Ismerős? Akkor én nem mondok többet. Majd ő.

( A 2018.03.23-i adás ismétlése )

2018-04-06 14 óra Wagner Fazakas Júlia lesz ma a vendégem a Rádió Bézsben. Sokoldalú tehetség :színésznő,énekesnő, csodás babákat készít és gyönyörű.

2018-03-23 14 óra Van egy poén, amin 10 évig nevettem hangosan. Ma is elmosolyodom, ha eszembe jut. Egy abszurd apróhirdetés. Így szól: összecsukható babakocsit cserélnék szétnyithatóra...
Ismerős? Akkor én nem mondok többet. Majd ő.

2018-03-16 14 óra MáSzínház....hát igen, nagyon más ez a színház A műsor vendége Bakonyvári L. Ágnes, a MáSzínház művészeti vezetője, drámapedagógus, színész rendező. Fogyatékkal élő fiatalokkal és ép színészekkel készítenek közös előadásokat nagy szeretettel, rengeteg munkával és különleges sikerekkel. De miért? Mi ez? Terápia?az integráció eszköze, vagy valami más? Láttam őket. Sokat tanulhatunk tőlük. Színházat és MÁST.

( A 2018.02.16-i adás ismétlése )

2018-03-09 14 óra Egy színésznő, aki 20 éven át gyerekszerepeket játszott. Kisfiúkat és kislányokat. 147 cm magas.A hangja még ma is gyerekhang. Ő a Dragon ball rajzfilmsorozat egyik főszereplőjének szinkronhangja. Közben létrehozott egy színházat. Abban játszik, rendez, tanít. Beszélünk színházról, a női létről,hiányról.Egy különös női sorsról. Olyan valakiről, aki soha nem adja fel. Nincs az az Isten... Koltai Judit

2018-03-02 14 óra Színházi dinasztia tagja.Édesapja rendező,édesanyja zeneművész.A családban szinte mindenki művész.Író,rendező,színész,stb.Ő maga alig huszonévesen társulat vezető,rendező. Diplomákon túl és innen.Megállíthatatlannak tűnik.Ő Somogyi Anna,a Globart társulat vezetője.

2018-02-23 14 óra A nemzetközi karrier közelébe kerülhet a Jennifer Lawrence új filmjében szerepet kapó Pethő Kincső, aki a prózai és táncszínházi szerepei mellett a nagyközönség számára a „Jóban Rosszban” (a vallási fanatikus, Lux Anna) karakterének megformálása révén lehet ismerős.

A magyar színészek nemzetközi befutási lehetőségeiről; arról, hogy milyen volt a világ jelenleg legkeresettebb színésznőjével forgatni; valamint arról beszélgetünk, hogy mi a különbség színész szemmel egy magyar film és egy hollywoodi produkció között.

2018-02-16 14 óra MáSzínház....hát igen, nagyon más ez a színház A műsor vendége Bakonyvári L. Ágnes, a MáSzínház művészeti vezetője, drámapedagógus, színész rendező. Fogyatékkal élő fiatalokkal és ép színészekkel készítenek közös előadásokat nagy szeretettel, rengeteg munkával és különleges sikerekkel. De miért? Mi ez? Terápia?az integráció eszköze, vagy valami más? Láttam őket. Sokat tanulhatunk tőlük. Színházat és MÁST.

2018-02-09 14 óra Kéner Gabi színésznő.Meg ügyelő.Meg színház alapító.Most Esztergomban teszi le épp egy új színház " alapkövét".Bízik,dolgozik,pedig sok nehéz év van mögötte. És még jókedvű is.

2018-02-02 14 óra A műsor vendége ma Albert Ferenc amatőr költő...ha van ilyen. Korábban vegyészként dolgozott egy tsz mellék üzemágában.Aztán érdekelni kezdte a történelem,a világháború. Elindult,hogy felkeresse a meghatározó események helyszíneit. Ezekből az élményekből aztán vers lett.Több kötetnyi.

2018-01-26 14 óra Olasz Györggyel beszélgetek ebben a műsorban, aki szokatlan párosításban művel szakmát és hobbit. Üzleti francia nyelvet tanít ugyanis az egyetemen, közben pedig prímás. Ez utóbbit kereken negyven éve űzi. Szinte napra pontosan ennyivel ezelőtt lépett fel első zenekarával a táncház mozgalom hajnalán. Most eljön hozzánk, talán még francia fordításait is megmutatja, de hogy hegedűt hoz magával, az biztos.

2018-01-19 14 óra A műsor vendége Janik László, színész, rendező, szövegíró, tanár. Az egykori Fogyi Úr a reklámból, aki miatt anno a határon ellenőrzés nélkül átengedték a Kossuth-díjasokkal tűzdelt színházi tájbuszt, csak mert őt felismerték. Aki azóta nem csak művész, hanem üzletember is...

2018-01-12 14 óra A műsor vendége Várallyay Katus,aki -bár még nagyon fiatal - ,két kisgyerek édesanyja és sikeres énekesnő, a Jazzaction formáció vezetője.Meséket ír bábszínháznak,sőt a napokban fog befejezni egy mesemusicalt. Határozott és céltudatos.A többi kiderül a beszélgetésből...

2018-01-05 14 óra A műsor vendége Gyurkovics Tibor özvegye, Gyurkovics Györgyi. Maga is ír, fotózik, de főképp őrzi és ápolja a férje emlékét. Ennek eredménye pl. a 2017 végén lezajlott, általa szervezett Gyurkovics versmondó verseny a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Különös és kalandos volt a közös életük és valahogy az ember első benyomása Györgyiről nem az, hogy szolgál egy férfit. Akkor?

2017-12-29 18 óra A műsor vendége Szirtes Balázs színművész. A Játékszín 39 lépcsőfok című előadásában 30 szerepet játszik egymaga bravúros átváltozó képességgel.Monodrámát fordít magának,amit azután eljuttat a színpadig.Játszott tv sorozatban,és élt Angliában...Most pedig egy órára itt lesz velünk.Talán még boldog új évet is kíván...

2017-12-22 18 óra A műsor karácsonyi vendége
Vörös István József Attila-díjas költő, prózaíró, kritikus, irodalomtörténész, esszéista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nyugati Szláv Nyelvek Tanszékének vezetője, a Kreatív Írás program oktatója. Az ünnep apropóján beszélgetünk írásról,színházról,istenről.Az útról....

2017-12-15 18 óra A műsor vendégei Szabó Viktória, Rideg Katalin és Farkas Krisztián, a Théba Művészeti Akadémia növendékei. Húszas éveik elején járó, leendő színészek,akik diákmunkából fizetik a tandíjat csak,hogy a színház közelében lehessenek. Fiatalok, lelkesek. Szerintük érdemes....

2017-12-08 18 óra A csütörtöki műsor vendége Bódi Attila író. 

Néhány hete került a boltokba a Lázadni veletek akartam című regénye, amely Romániában játszódik a diktatúra idején. Három kamasz fiú történetét meséli el, akik időközben felnőnek,és akiknek a sorsát alapjaiban változtatta meg a - nevezzük így- történelem. Bódi Attila saját élményekből táplálkozik élete első regényében, amely- és ez sem gyakori- a szerző 46 éves korában jelent meg.
 
( A 2017.08.11-i adás ismétlése )

2017-12-01 18 óra A műsor vendége Pálya Pompónia friss diplomás színésznő.Túlóra címmel bemutat...

2017-11-24 18 óra A műsor vendége a szerkesztő műsorvezető egyik fia. Őrült nehéz feladat. Figyelek, fülelek. Szorítok. A képen tán a következő vendég. Aki megismeri, jelezze. f.j.

2017-11-17 18 óra A műsor vendége Selmeczy Bea dramaturg, író.

2017-11-10 18 óra A műsor vendége Falcsik Mari költő.Sőt költőnő..a 21.században.

2017-11-03 18 óra Felolvasószínház...kicsit fából vaskarika.De néha ez az egyetlen mód eljutni a közönséghez. Tükröt tart a szerzőnek...néha ez az egyetlen funkciója.Kelecsényi László Edith Piaf gyerekkoráról szóló darabja így kerül hamarosan pódiumra.Mi több:játszik benne és rendezi is.

2017-10-27 18 óra Az Ami belefér vendége Siklósi Gábor bábművész.Életre kelti a hétköznapi használati tárgyainkat és meghökkentően pontos meséket mond velük rólunk,nekünk.

2017-10-20 18 óra Vendég: Lippai Andrea flamenco táncművész,feleség,anya,"segítő ember".Igazi NŐ.

2017-10-13 18 óra  Az a nő,vagyis Bali Edina Zsanna. 

Már több alkalommal járt nálunk mások vendégeként. De most...az Ami belefér meghívottja.Mi még nem találkoztunk.Izgalmas lesz.

2017-10-06 18 óra Vendég Sándor György Kossuth-és Jászai díjas előadó,a Nemzet Művésze,aki két különleges cd-t készített a közelmúltban. Most először, és csak a Rádió Bézs hallgatóival fogja megosztani. Meg fognak lepődni...

( A 2017.09.22-i adás ismétlése )

2017-09-29 18 óra Playback.Visszajátszás.Újrajátszás.Ok... műszaki kifejezésként,vagy a megfáradt énekes sztárnak ,aki a falunapon nagyzenekari kísérettel tátog a technikushoz intézett egyetlen mondataként ez így talán ismert kifejezés. De mint színházi technika? Vagy mint a színház és a pszichológia határterülete? Nem nagyon.Pedig a playback színház pontosan ez.Rögtönzéses színházi játék,amely a nézők történeteit játssza újra a megszabadítás szándékával....Magam is megtapasztaltam az ebből fakadó katarzist egy a családunkat ért katasztrófát viszontlátva a színpadon. Pénteken hattól megkíséreljük megmutatni,hogy mi is ez,és hogyan működik...Vendégem Bíró Gabriella Éva , a hazai playback egyik legrutinosabb művelője.

( A 2017.06.30-i adás ismétlése )

2017-09-22 18 óra Vendég Sándor György Kossuth-és Jászai díjas előadó,a Nemzet Művésze,aki két különleges cd-t készített a közelmúltban. Most először, és csak a Rádió Bézs hallgatóival fogja megosztani. Meg fognak lepődni...

2017-09-15 18 óra A műsor vendége ma Pászik Chirstofer, rapper, slammer. Egy 22 éves srác, aki másképpen akar élni, mint a környezete. Ezért ír, tanít, játszik, érettségire, egyetemre készül. Van már egy kislánya , őszre várják a második babát. Minden vágya egy kertes ház. Játszik a Brazilok című filmben.

( A 2017.06.16-i adás ismétlése )

2017-09-08 18 óra A műsor vendége Kalmár János Munkácsy-díjas szobrászművész.Pârizsban él..ha néha itthon van lakáskoncerteket szervez a műtermében.És alkot.Egyedül.Halk.Filozófikus...Érdemes meghallgatni.

2017-09-01 18 óra Vereb András Producer,rendező,fékezhetelen agyvelővel és beszélőkével megáldva.Lehet,hogy haza is megyek.Mi szükség rám? Meglátjuk.

2017-08-25 18 óra Schreiber András

Horrorfilm-kritikus....és zenész. Kortárs költők verseit zenésíti meg zenekarával egy igazi pincében. Ebből él. Komolyan.

2017-08-18 18 óra Juhâsz Ilony.

Mondhatnám,hogy színész..de ugyanolyan magabiztossággal azt is,hogy óriásbáb tervező,meg kivitelező.Ezen kívül darabokat ír felnőttnek,gyereknek.És virágszirmokat gyűjt.Képeket készít belőlük.

2017-08-11 18 óra A csütörtöki műsor vendége Bódi Attila író. 

Néhány hete került a boltokba a Lázadni veletek akartam című regénye, amely Romániában játszódik a diktatúra idején. Három kamasz fiú történetét meséli el, akik időközben felnőnek,és akiknek a sorsát alapjaiban változtatta meg a - nevezzük így- történelem. Bódi Attila saját élményekből táplálkozik élete első regényében, amely- és ez sem gyakori- a szerző 46 éves korában jelent meg.

( A 2017.06.08-i adás ismétlése )

2017-08-04 18 óra Az első  vendégem  Nógrádi Csilla pszichológus lesz.

 Számos gyerek-és tudományos könyv szerzője, alváskutató. Volt gyermekgondozó, könyvkiadó, filmvágó,és az Onkológiai Intézet pszichológusa is.A női forradalmár prototípusa.

( A 2017.06.01-i adás ismétlése )

 2017-07-28 18 óra Kelecsényi László filmesztéta,kritikus,dramaturg. Az ő nevéhez köthető a Filmszextétika című izgalmas kötet és újabban néhány színpadra szánt írás is. Felolvasó színházat szervez,még játszik is. 60 éves kora után szeretett bele a színházba."..És most viszi." (Örkény: Végzet )

2017-07-21 18 óra Pataki Klára gyógypedagógus.Egy 140-es IQ-val rendelkező autista lány, Panka édesanyja. Panka nem beszél. Panka ír. A Panka gyöngyei című blogot.Klára beszél...de amit és ahogy, arra nem lehet nem figyelni.

2017-07-14 18 óra Zalán Tibor

Egyszer bementem egy órájára. Mondták, hogy menjek, mert jó. És az volt. Akkor még egyáltalán nem ismertem, de mert érdekelt, megszólítottam az utcán. Gyrost evett éppen, nemigen tudott közben beszélni, csak bólogatott, hogy jöhetek,persze. Az óra szünetében meghívott egy pohár borra.Beszélt. Izgalmas volt. Amikor legutóbb találkoztunk, én épp sírtam valamiért, pedig nem volt igazam, csak fájt. Értette.
És most jön.Pénteken 6-tól 7-ig.

2017-07-07 18 óra Szőke kóla.Ismerős cím? És ez? Login. Ugye ismerős? Film címek. Barnóczky Ákos filmjei.

Sajátos világlátás,fantázia.Különleges ember nagy filmekkel és még nagyobb tervekkel. 50 éves, kamasz lélek..

2017-06-30 18 óra Playback.Visszajátszás.Újrajátszás.Ok... műszaki kifejezésként,vagy a megfáradt énekes sztárnak ,aki a falunapon nagyzenekari kísérettel tátog a technikushoz intézett egyetlen mondataként ez így talán ismert kifejezés. De mint színházi technika? Vagy mint a színház és a pszichológia határterülete? Nem nagyon.Pedig a playback színház pontosan ez.Rögtönzéses színházi játék,amely a nézők történeteit játssza újra a megszabadítás szándékával....Magam is megtapasztaltam az ebből fakadó katarzist egy a családunkat ért katasztrófát viszontlátva a színpadon. Pénteken hattól megkíséreljük megmutatni,hogy mi is ez,és hogyan működik...Vendégem Bíró Gabriella Éva , a hazai playback egyik legrutinosabb művelője.

2017-06-23 18 óra Pénteken Dóra Attila zeneszerző,budhista álmodozó lesz az Ami belefér c.műsor  vendége.Őszintén beszélünk művészetről,drogról,mámorról.

2017-06-16 18 óra A műsor vendége ma Pászik Chirstofer, rapper, slammer. Egy 22 éves srác, aki másképpen akar élni, mint a környezete. Ezért ír, tanít, játszik, érettségire, egyetemre készül. Van már egy kislánya , őszre várják a második babát. Minden vágya egy kertes ház. Játszik a Brazilok című filmben.

2017-06-08 15 óra A csütörtöki műsor vendége Bódi Attila író. 

Néhány hete került a boltokba a Lázadni veletek akartam című regénye, amely Romániában játszódik a diktatúra idején. Három kamasz fiú történetét meséli el, akik időközben felnőnek,és akiknek a sorsát alapjaiban változtatta meg a - nevezzük így- történelem. Bódi Attila saját élményekből táplálkozik élete első regényében, amely- és ez sem gyakori- a szerző 46 éves korában jelent meg.

2017-06-01 15 óra  Az első  vendégem  Nógrádi Csilla pszichológus lesz.

Számos gyerek-és tudományos könyv szerzője, alváskutató. Volt gyermekgondozó, könyvkiadó, filmvágó,és az Onkológiai Intézet pszichológusa is.A női forradalmár prototípusa.

• Ami belefér... egy óra Gaál Ildivel Ismétlések •

2017-12-21 21 óra A műsor vendégei Szabó Viktória, Rideg Katalin és Farkas Krisztián, a Théba Művészeti Akadémia növendékei. Húszas éveik elején járó, leendő színészek,akik diákmunkából fizetik a tandíjat csak,hogy a színház közelében lehessenek. Fiatalok, lelkesek. Szerintük érdemes....

( A 2017.12.15-i adás ismétlése )

2017-12-07 21 óra A műsor vendége Pálya Pompónia friss diplomás színésznő.Túlóra címmel bemutat...

( A 2017.12.01-i adás ismétlése )

2017-11-23 21 óra  A műsor vendége Selmeczy Bea dramaturg, író.

( A 2017.11.17-i adás ismétlése )

2017-11-09 21 óra Felolvasószínház...kicsit fából vaskarika.De néha ez az egyetlen mód eljutni a közönséghez. Tükröt tart a szerzőnek...néha ez az egyetlen funkciója.Kelecsényi László Edith Piaf gyerekkoráról szóló darabja így kerül hamarosan pódiumra.Mi több:játszik benne és rendezi is.

( A 2017.11.03-i adás ismétlése )

2017-10-26 21 óra Vendég: Lippai Andrea flamenco táncművész,feleség,anya,"segítő ember".Igazi NŐ.

( A 2017.10.20-i adás ismétlése )

2017-10-12 21 óra A műsor vendége Kalmár János Munkácsy-díjas szobrászművész.Pârizsban él..ha néha itthon van lakáskoncerteket szervez a műtermében.És alkot.Egyedül.Halk.Filozófikus...Érdemes meghallgatni.

( A 2017.09.08-i adás ismétlése )

 

 

 

 

Kovalik Márta díj

(Kovács Hédi)

Rádió Bézs? Ismered? Biztosan, de ha mégsem, akkor keresd és hallgasd! Valós értékek internetes „frekvenciája”. 
"Vele" voltam egy különleges eseményen.
A Rádió Bézs jóvoltából ismét átadták a Kovalik Márta vándordíjat, idén nem más, mint Vekerdy Tamás kapta meg.

Ugye ismerős a név? A neves pszichológus, a hazai Waldorf óvoda és iskola megteremtője, a Waldorf tanárképzés megszervezője, többek között.
Az ő mondata például, hogy:
„Őrület, hogy a gyerek minden percét be kell osztani. Edzés, úszás, tánc, angol, mulatság, ezeken majd lefoglalkoztatják azt az idegesítő gyereket. Ahelyett, hogy hagynák otthon bambulni, merengeni, magában eljátszani, a kádban, vagy inkább az udvaron egyik kisvödörből a másikba önteni a vizet. Nincs sarazás, nincs homokozás. Játszóház van. Marhaság. Kevés elemű, egyszerű élet kell a gyereknek, attól nyugszik meg.”

Ki volt Kovalik Márta, a díj névadója? Legendás szerkesztő. Hegyi Imre és ő jegyezte a Húszas Studiót. A tényfeltáró dokumentum-műsoraikért Pulitzer díjjal, tolerancia díjakkal, Prix Italia és Prix Japon elismerésekkel jutalmazta őket a szakma.

A díj születésének gondolata a Bézs rádió alapítójának, főszerkesztőjének, Fodor Jánosnak, és egy Amerikában élő magyar családnak a Szaday családnak köszönhető. A különös ívelésű és formájú díjat Formanek Zsuzsa üvegtervező iparművész és Bedécs Kristóf ötvösművész tervezte és alkotta.

A díjátadás helye a pocsék idő ellenére is imádnivalóan sajátos hangulatú Graphisoft Park, és benne a Kör étterem volt. A tavalyi díjazott Bojár Gábor adta át Vekerdy Tamásnak a vándordíjat.

Azután műsor következett és  muszáj elmesélnem, ki mindenkit hallottunk vagy láttunk ezen a rövid kis koncerten.

 >>>

Jogi Jógik

Új műsor indul a Rádió Bézsben. Szolgáltató műsor. Jogi Jógik a címe, s egy tapasztalt, sokat megélt ügyvéd, Dr. Dávid Gyula és a szintén jogász lánya Dr. Dávid Zsófia a műsor gazdája. Jogi Jógi rögtön tollat is ragadott:

Az úgy volt, hogy az ősember még maga intézte el jogvitáit ököllel, furkósbottal, hordatársakkal. Aztán vagy a király döntött, vagy a földesúr, vagy az erősebb. Később már különvált a szokás, az erkölcs és a jog. Az asztalnál kézzel enni nem szokás, de nem tilos. Egy középkori hívő közösségben nem erkölcsös dolog távol maradni a miséről. De nem tilos. Az áruházban ellopni a kiakasztott árucikket nem szokás, nem erkölcsös, és nem is szabad, tehát tilos. Századok óta egyre szaporodó módon minden élethelyzetünket szabályozza a szokás az erkölcs és a jog. Mi, ügyvédek, jogászok, amolyan idegenvezetők vagyunk, ha baj van hegyimentők vagy révkalauzok, riadómentősök, segítünk – jól, rosszul – eligazodni a jogszabályok útvesztőiben, ha kell tanácsot adunk, vagy ha a király elé idéznek, társulunk szószólónak, hisz tanult mesterségünk valami ilyesmi.

Ez a műsor megkísérli élet közelbe hozni a jog bonyolult, vagy annak tűnő világát. Beszélgetni fogunk arról, amit látszólag mindenki tud, vagy hallott már róla, de kevesen tudják jól, pontosan. Igyekszünk olyan tanácsokat adni, amelyek esetleg segítenek kikerülni az akadályokat, segít sikerrel venni a buktatókat, és ezzel spórolni mindenkinek időt, pénzt, energiát.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy ami itt elhangzik, az a lányom, Dr. Dávid Zsófia és Dr. Dávid Gyula véleménye, javaslata, amiért felelősséget nem vállalhatunk, hisz a jogban épp az a szép, hogy ugyanolyan ügyben, más felek között nem egyszer születik egymással homlokegyenest ellenkező ítélet, határozat. Ha pedig a magasságos bíróság, a király meghosszabbított keze is ennyire tévedékeny, ha még ott is – olykor – előfordulnak ellentmondó értelmezések, akkor két lelkes, és tapasztalt, ámde az információk csak egy részével bíró jurátus véleménye nem más, mint egy újabb észrevétel a többi között. De mindez ne akadályozzon senkit abban, hogy kérdezzen, hogy véleményt mondjon, hogy írjon, telefonáljon, hogy ossza meg velünk a gondját. Végül is minden ügy egy srófra jár: a végén meg kell oldani a problémát. Hogy hogyan? Na ez az, amihez ismeret, fifika, tapasztalat kell.

Dr. Dávid Gyula

 >>>

Partnereink:

VDSZ jooble myonlineradio wildom

2018. szeptember 16.

Adatforgalmi díj nélkül

Ezentúl még kevesebb lehetősége van, hogy azt mondja: ismerem a nevét, hallottam, hogy érdekesek a műsorai, de nem tudom hol és hogyan hallgathatom. A technika egyre több eszközével segítjük, hogy bárhol, bármikor hallgathassa online adásunkat. Nem kell a számítógép előtt ülnie és online rádiókészülék sem szükséges hozzá, csak vegye elő „élettársát” azaz mobiltelefonját és máris megszólal a Rádió Bézs. Androidosoknak van  Play Store-ból letölthető applikáció, és az Iphone tulajdonosoknak természetesen az App Store-ban is ott az alkalmazás. Vagy elég az oldalunkon látható QR kódot beolvasni, máris szól az adás.

Aki pedig mégis internet rádióján szeretne hallgatni minket, itt keresse:
Rádió Bézs 
http://195.210.29.82:8001/bezs 
Rádió Bézs 2 
http://195.210.29.82:8002/bezs2

Vodafonos hallgatóinknak különösen jó hírünk van: nekik ezen túl az adatfogyasztás miatt nem kell aggódniuk. Ha havi 1000 forintért Music Passt vásárolnak, adatforgalmi díj nélkül akár 24 órán keresztül szólhat telefonjukon a Rádió Bézs. A szolgáltatást az oldalunkról a Bézs hírek rovatban található linkkel akár közvetlenül is megrendelhetik.

De azért ha megszólal a telefon, ne felejtsék el felvenni!

 >>>
Élő
adás

Élő
adás Bézs 2


Támogass!

Támogassa a Rádió Bézst!

A Rádió Bézs adásait mindenki ingyen hallgatja, de nem ingyen készül.

Három esztendeje erőnkön felül teljesítünk, hogy szólhassunk önökhöz, önökért. Arra kérjük önt, hogy támogasson, hogy életben maradjunk, hogy növekedni és fejlődni tudjunk

 >>>

Játék

Woodstock 50!

Itt vannak a kvíz válaszok! Jól tippeltek? Nézzék meg!

 >>>