(Kovács Hédi)

Rádió Bézs? Ismered? Biztosan, de ha mégsem, akkor keresd és hallgasd! Valós értékek internetes „frekvenciája”. 
"Vele" voltam egy különleges eseményen.
A Rádió Bézs jóvoltából ismét átadták a Kovalik Márta vándordíjat, idén nem más, mint Vekerdy Tamás kapta meg.

Ugye ismerős a név? A neves pszichológus, a hazai Waldorf óvoda és iskola megteremtője, a Waldorf tanárképzés megszervezője, többek között.
Az ő mondata például, hogy:
„Őrület, hogy a gyerek minden percét be kell osztani. Edzés, úszás, tánc, angol, mulatság, ezeken majd lefoglalkoztatják azt az idegesítő gyereket. Ahelyett, hogy hagynák otthon bambulni, merengeni, magában eljátszani, a kádban, vagy inkább az udvaron egyik kisvödörből a másikba önteni a vizet. Nincs sarazás, nincs homokozás. Játszóház van. Marhaság. Kevés elemű, egyszerű élet kell a gyereknek, attól nyugszik meg.”

Ki volt Kovalik Márta, a díj névadója? Legendás szerkesztő. Hegyi Imre és ő jegyezte a Húszas Studiót. A tényfeltáró dokumentum-műsoraikért Pulitzer díjjal, tolerancia díjakkal, Prix Italia és Prix Japon elismerésekkel jutalmazta őket a szakma.

A díj születésének gondolata a Bézs rádió alapítójának, főszerkesztőjének, Fodor Jánosnak, és egy Amerikában élő magyar családnak a Szaday családnak köszönhető. A különös ívelésű és formájú díjat Formanek Zsuzsa üvegtervező iparművész és Bedécs Kristóf ötvösművész tervezte és alkotta.

A díjátadás helye a pocsék idő ellenére is imádnivalóan sajátos hangulatú Graphisoft Park, és benne a Kör étterem volt. A tavalyi díjazott Bojár Gábor adta át Vekerdy Tamásnak a vándordíjat.

Azután műsor következett és  muszáj elmesélnem, ki mindenkit hallottunk vagy láttunk ezen a rövid kis koncerten.

Menj el, karácson, menj innen sietve,
Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

                                    Petőfi Sándor

Amikor írok, akkor egészen bizonyosan egyedül vagyok. Nagyon egyedül. Azaz, dehogy. Most is, ilyenkor is tudom, hogy szeretve létezek, hogy tartozom valakikhez, hogy számíthatok rájuk (tán), hogy ők is rám, mert vagyunk. Igen. A többes szám fontos. Vagyunk. Mi vagyunk. Én és a szeretteim, a családom vagyunk. Egymásnak. Senki más.

Furcsa ünnep a Karácsony. Fájdalmas sokaknak, s felemelő azoknak, akik nincsenek maguk. Müller Péter azt írta valamikor, hogy „a karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel.” Az elmenteid.

Most, amikor pötyögöm a betűket, december közepe sincs még, s már érződik az ünnepi készülődés. Mit kapjanak a gyerekek? S te, kedves? Idén sem veszünk egymásnak semmit?! Tavaly nem volt ez jó, legyen másképp! Csak egy apróság, csak egy kis figyelem! Az kell, nem nagy ajándék.

„Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének, Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek.” – írta Ady. A városi ember már nem is tudja milyen a falu, a harang, a hála, az ének. Már azt sem tudjuk, hisszük, hogy akkor legalább most magába szállna a sok gonosz, a hatalmasok, a Nemzetre hivatkozó tolvajok. Fogy a hit, a türelem, de persze úgy teszünk, mintha lenne szeretet legalább ezen a napon. Hát nincs. Csak száncsengő, meg gyertya, csillagszóró, kivágott fák tízezrei.

És mégis. És mégis mindig nekiveselkedünk, hogy majd most. Talán. Mária Sándor szerint „Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”

Vagy lehet. Csak úgy még rosszabb.

Fodor János